Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Okos gyárba hülye operátorokat!

A múltkor meló közben arra lettem figyelmes, hogy egy külső cég, öt-hat munkatársa nagyon gyorsan begurított három látványos munkapadot, tévével és számítógépekkel. Egy kis időbe tellett amíg rájöttem, hogy miről is van szó hisz bemutatót tartottak a szakmabelieknek, tehát arra szerették volna rávenni a mieinket, hogy okos berendezéseket vásároljanak tőlük. Pontosan nem tudom, hogy miről is volt szó de sejtem mert az egyik állomásra az volt kiírva, hogy Smart factory. Elképzeltem, hogy hétfőn amint beérnék a gyárba minden berendezés le lenne cserélve ilyen szerszámokra, megkönnyítve az életünket. A kolléganő, amint kiválaszt egy termékmodellt a rendszer beállítja a megfelelő értékre a csavarhúzója nyomatékát, nem lenne túlcsordulva az öntőformákra szánt elválasztó folyadék és jelezné a monitoron, hogy mennyi idő áll a rendelkezésre a művelet befejezésére. Az gyanta öntése után a motorok a tálcákon egyenlő távolságra araszolnának a kemencében és nekem nem kellene mérgelődni a csavarok kiszedésével (mert nem lennének állati módon meghúzva). De bármibe fogadni mernék, hogy a vezetőség nem fog beleegyezni, hogy lecseréljék a hülye operátorokat, okos eszközökre mert nagyon drága buli lenne. Egyelőre nem kell félnem attól, hogy az automatizálás és a mesterséges intelligencia miatt elveszíteném az állásom mert munkaerőkrízis van és szerintem hamarosan, kénytelenek lesznek megnyitni az utat az ázsiai melósoknak…

Single Post Navigation

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .