Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “életmód”

Az akcióvadász

Photo by Pixabay on Pexels.com

A mai hősünk egy olyan típusú ember akinek a fizetése csak egy kicsivel nagyobb mint az országos minimálbér (igen kitalálhatjátok, jómunkásember) tehát nagyon szerényen él így sok mindent nem tud megengedni magának ezért kénytelen az üzletekben az akciókat vadászni. Kizárólag csak a nyomtatott reklámújságokból tájékozódik (amiket más hasonszőrű harcostársaival oszt meg) és azon a bizonyos reggeli üzletnyitáskor már az első helyen toporog, hogy nehogy lemaradjon valamiről. Ilyenkor még olyan, egzotikus gyümölcsöket is megvesz amit nem igazán szeret de mivel akcióban van hát nem hagyja ki. Általában az ilyen ember élőhelye, Közép és Kelet Európa és a Balkán. Kevésbé pazarló és környezetbarát életmód az ilyen de hát a mai hedonista világban egy kicsit furcsa, hogy több mint 30 év demokrácia után ezt kell csinálnia.

Motiváció

Soha nem értettem, hogy mi motiválja, bizonyos embereket arra, hogy életveszélyes tevékenységeket csináljanak, munkaként vagy hobbiként? Például elmenni Ukrajnába harcolni az oroszok ellen vagy biciklizni egy zsúfolt országúton. Majdnem mindenben van egy kis kockázat, hisz meg lehet sérülni akár olvasás közben is. Azt sem értem, hogy sokan olyan munkahelyen dolgoznak egy életen át amit utálnak, mégsem váltanak. Persze itt megélhetésről van szó ez a fő motiváció. Próbáljuk túlélni a szürke hétköznapokat és valahogy nem tudomást venni arról, hogy milyen szörnyűségek történnek a világban, manapság (háború, klímaválság, járványok). Lehet, legálisan kapható, tudatmódosító szerekhez folyamodni de hosszú távon ezek nem egészségesek, így marad az alkoholmentes sör. Na de szerencse, hogy itt a nyár és nem kell D vitamint (vagy Xanaxot) szedni…

Összeomlás?

Találtam egy nagyon izgalmas embert, Stumpf Bíró-Balázst, akinek a foglalkozása, összeomlás kutató és én is kutakodtam utána majd rájöttem, hogy nagyon aktuális dolgokat mond ami egészen mellbe vág és nagyon elgondolkoztat. Röviden az embernek volt egy esélye, hogy igazán kialakítson egy földi paradicsomot de elbaltázta és hamarosan nagyon rossz lesz neki, ugyanis amióta elkezdte bányászni és elégetni a szénhidrogéneket, energia gyanánt (nagyjából az ipari forradalom óta) azóta csak a vesztébe rohan. Tovább már mindenki tudja, hogy mit akarok mondani, klímaválság, energiaválság, infláció, menekültválság és hab a tortán a koronavírus járvány, egyszóval nagyon rövid időn belül meg fog szűnni ez a mai világ. Egyszerűen nem tudunk előre gondolkodni, csak a mának és maximum a holnapnak élünk, nem érdekel senkit, hogy mi fog történni azután. Sőt egészen felelőtlenség a mai világban gyerekeket vállalni hisz nekik lesz a legrosszabb (lásd Greta Thunberget). Nincs más hátra, már késő kivonni a forgalomból a sok műanyag szart, szelektíven gyűjteni a szemetet, betiltani a robbanómotoros autókat, inkább dőljünk hátra és élvezzük ki a maradék időt (hiába építünk, atombiztos bunkereket, egyszer úgyis elfogy az élelmiszerünk) vagy készüljünk fel a legrosszabbra…

Időtálló dizájn?

Ha ránézek most például egy 10 éves országúti kerékpárra akkor azt látom, hogy bizony már nagyon ósdinak néz ki még akkor is ha újszerű állapotban van, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy kiment a divatból. A tervezők bizony nem alszanak, mindig dolgoznak és szerintem ha elkészítenek egy terméket akkor annak már rövid időn belül meg lesz a 2.0-ás változata csakis azért, hogy a régit dobjuk ki és vegyük meg az ujjat. De létezik egyáltalán, időtálló dizájn? Ha elnézem ezt a fotel amit Charles és Ray Eames tervezett még 1956-ban és amit még a mai napon is gyártanak akkor igen elmondhatom, hogy vannak kivételek (de érdemes megcsodálni a házukat is amit szintén ketten terveztek). Az átlag ember aki nem tudja megengedni magának, hogy ilyen kényelmes, ülőalkalmatosságban lazuljon annak ott van a tucatbútorokat árusító üzletek sokasága és szürke, átlagos élete…

Újévi fogadalom

Photo by MART PRODUCTION on Pexels.com

Újévkor majdnem mindenki tesz egy fogadalmat de biztos vagyok benne, hogy a többség nem tudja betartani. Ezzel én is így vagyok, mindig elhatározom, hogy nem fogok annyi, szíri-szari dolgot vásárolni, mégis megteszem. Most egy kicsit másképp áll a helyzet, hisz meg kell szorítani a gatyaszíjt, ugyanis egyre nagyobb az infláció, romlik az életszínvonal, ráadásul a szakemberek már elég régóta arra figyelmeztetnek, hogy már most tegyünk félre pénzt a nyugdíjas éveinkre mert ha megérjük akkor nagy bajban leszünk. De az ember nem így gondolkozik (talán evolúciós ártalom?) azt mondja, hogy “csak egyszer élünk” akkor miért nem kóstolhatná meg a kaviárt vagy a drága, francia konyakot, netán a homárt, hisz a közeljövőben még brutálisabb járvány jöhet (vagy a klímakatasztrófa, harmadik világháború stb.) és boldogan tekint majd vissza a szép, koronavírusos időkre?

Társasági élet

Photo by Tima Miroshnichenko on Pexels.com

A koronavírus járvány kapcsán jutott az eszembe, hogy az eddigi életem során, mekkora kockázatot vállaltam ha emberek közé mentem, főleg ősztől tavaszig. Hiába oltattam be magam, influenza elleni vakcinával, hiába szedtem egy rakás vitamint, szinte nem volt olyan tél, hogy ne betegedjek le. Nem, nem velem volt a hiba hanem a körülöttem lévő társasággal, a buszba utazó emberekkel a munkahelyi kollégákkal és a szülinapi zsúri, rokonokkal, ismerősökkel. Remeteként nem sok ember hajlandó élni de én bármikor kipróbálnám. Ha meg tudnám engedni magamnak, hogy elkerüljem az ilyen helyzeteket akkor én lennék a legboldogabb a világon. Azt tanultam az elmúlt két évben, hogy nem szabad megbízni senkiben, hisz nem tudod, hogy amikor találkozol egy baráttal és kezet fogsz vele akkor előtte lehet, hogy az orrát turkálta, vagy felületesen mosott kezet, illetve a boltban fizetett, a piszkos pénzzel (mert a bánkártyáját csak arra használja, hogy a bankautomatából, havonta kivegye a fizetését). Az emberek csak ilyenek a többség elutasítja a maszk viselését (vagy nem használja megfelelően) az oltásokat hülyeségnek tartja és senki nem fog csak úgy megváltozni, mindaddig amíg nem éri el a Földet egy még pusztítóbb katasztrófa, amit természetesen az embernek nevezett, csúcsragadozó fog okozni.

Leltározás

Photo by Tiger Lily on Pexels.com

Azt mondják, hogy általában a férfiak nem találnak meg semmit, főleg olyan dolgokat amiket csak a nők használnak. Például ha a feleség arra kéri a férjet, hogy a nagy szekrényből hozza oda az arckrémjét akkor biztos nem fogja megtalálni. Mivel már annyi kacatot felhalmoztunk, hogy nincs már üres tárolóhely az egyetlen megoldás a megunt, rég nem használt dolgokat eladományozni vagy kidobni. És itt van a gond mert az ember nem igazán szeret megválni a régi kacatjaitól, pedig soha nem fogja használni és csak a helyet foglalja. Nyugaton ezért jó üzlet kis raktárhelyiségeket bérelni, ami nálunk még nem jött be, pedig milliós üzlet lenne. Én már nem tudom pontosan a szerények tartalmát, ezért mindent ki kellene rámolni és leltározni. A probléma csak az hogy nincsen időm és kedvem erre, ezért marad minden a régiben. Sokszor inkább újra megveszem azt az eszközt amit keresek ami tudom pazarlás.

A munka nem szégyen?

A munka nem szégyen de bevallom, hogy néha szégyellem a munkámat. Most mindenki azt kérdezné, hogy akkor miért nem váltok? Elsősorban azért mert beszari vagyok, másodsorban pedig azért mert így van a rendjén minden. Reggel elindulsz az unalmas munkahelyre, ahol szinte ingyen gályázol majd fáradtan hazaérsz és nincsen kedved semmire. E-hez még társulnak a családi problémák és akkor elmondhatom, hogy szép kis életem van. Minden a látásmódon alapszik mint a fenti videó, el kell jutni arra a szintre, hogy ha nyakig szarban vagy akkor is lásd meg az adott helyzet jóságát. Azt mondják, hogy az optimisták tovább élnek de lehet, hogy ők elég bátrak voltak ahhoz, hogy megcsinálják a szerencséjüket. Én nem vagyok elég bátor, nem kockáztatok és csak sodródok az árral.

Mézadagoló

Sadenie lipovej aleje vo Vinosadoch
Bratislavská župa

A nyáron vendégségben voltunk és minden reggeli után teáztunk. A házigazda pedig mézet ajánlott a cukor helyett. A probléma a méz adagolása volt a teáscsészébe. Kanállal nehezen lehetett átvinni mert lecsorog. Majdnem minden vásárba lehet kapni olyan, kerámia edényt amihez van fából egy mézcsurgató is de az nem igazán praktikus mert a kupakja nem zár rendesen. Létezik műanyag is ami úgy működik mint a folyékony szappan adagolók de az sem igazán jó mert ha sokáig áll a méz magában akkor megcukrosodik és nem folyik. Találtam egy olyat ami üvegből van és a tetejébe van integrálva a csurgató és jól zár. Elgondoltam, hogy megveszem és ha minden jól megy akkor jövőre odaajándékozzuk a házigazdának. Remélem, hogy beválik és használni fogja még akkor is amikor mi már nem leszünk ott, ugyanis nagyon nehéz kitalálni az ajándék tárgyát, hogy megfeleljen a célnak és tényleg örömet okozzon…

Friss levegő

Kedves kollégám, Laci amióta a pandémia tart egyszer sem jött be a gyári szünetben az ebédlőbe mert azt mondta, hogy jobban érzi magát kint a friss levegőn. Kipróbáltam én is de vannak hátulütői, ugyanis nincsen ülőalkalmatosság így vagy az útpadkára vagy a fűre tudunk leülni, délelőtt pedig nincsen árnyék, ráadásul a közelben zakatol a légkondi. Ha pedig az étteremből szeretnénk ételt vásárolni akkor elvitelre kell kérni, ami egy polisztirol dobozt jelent és szünetig a hűtőszekrényben (ami nagyon koszos, hisz egy közösségben így jó ez) kell tárolni. Így marad az otthoni kaja, amit sokszor macerás elkészíteni főleg kényelmi okokból. Én a fűre szoktam leülni de ott támadnak a hangyák és órák múlva is úgy érzem, hogy az egész testemen mászkálnak. Jeleztük a vezetőségnek, hogy jó lenne, legalább egy piknik pad és asztal de nem reagáltak, kérésünkre. Úgy lehetne überelni az egészet, hogy vennék egy kemping széket, napernyőt és egy szolár grill-t (amit a szünet előtt egy óra előtt kellene beindítani) de ez csak utópia, hisz nem lenne ahol tároljam és nagyon zsebbenyúlós. Elképzeltem, hogy milyen lesz Laci utolsó előtti napja a nyugdíjazása előtt. Mit sem sejtve kilép az ajtón és egy pincér fogadja, a gyepen egy nagy sátor lesz, ahová bekíséri. A sátorban lesz csak az igazi meglepetés, egy nagy asztal, minden földi jóval az egyik felén maga a menedzser köszönti a háttérben pedig a minőségügyi, mérnöknő fog, hastáncot lejteni. A nagy buli után megköszönik az áldozatos munkáját a kedves kollégának és átnyújtják az arany Rolex órát…

Felső navigáció