Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “olvasás”

A fej nélküli lovas

Gyerekkoromban egyszer pontosan ilyen esős nyár volt mint most és a szomszédomtól (Kákó) kaptam kölcsön ezt a könyvet amit nagy élvezettel olvastam. Mindig indián voltam ha csatáztunk a kertben a többiekkel sőt még erődöt is készítettem és volt egy csomó műanyag katonám is. Nem szerettem a kötelező házi olvasmányokat és mindig ki kellett cseleznem, ősszel az osztályfőnököt. Persze később már Jules Verne kötött le és nem Jókai Mór. Akkor jobban becsültem az ilyesmit mert nehezebben lehetett hozzáférni. Most pedig szinte csak a monitorról olvasok és estére már úgy megfájdul a szemem, hogy nincsen kedvem kezembe venni semmi olvasmányt. Megvolt a varázsa annak a korszaknak is, de csak az volt szép benne, hogy éltem a gondtalan gyerekkor örömeit, semmi több.

Olvasás

Egyre többen vallják azt, hogy utálnak olvasni, hosszabb szöveget a monitorról, legyen az akár a frissen megvásárolt, digitális fényképezőgép használati utasítása, vagy egy nagyobb email. Nem tagadom én, sem szerettem olvasni online, valahogy jobban szeretem, ha végig tudok dőlni az ágyon és ott lapozni az olvasmányt. De arra felé fejlődik a világ, hogy hamarosan el fog tűnni a nyomtatott könyv, újság, ami egyrészt jó, mert nem vágnak ki annyi fát de, csak a naiv júzerek gondolják, hogy a bekapcsolt számítógép nem szennyezi a környezetet, nem rontja a szemet és a sok ücsörgéstől e-trombózist lehet kapni. Talán amikor már a széles tömegek is hozzáférhetnek, az e-papírhoz akkor nem fogom bánni, hogy eltűntek az újságok és a magazinok.

Post Navigation