Mit csinál az ember ha lekéste a buszt és a következő járat, bő fél óra múlva indul, ráadásul egy bevásárlóközpontban tartózkodik? Hát bámészkodik és mindent megnéz részletesen (mert üres a zsebe). Én is ezt tettem és megpillantottam egy drótnélküli fülhallgatót ami le volt árazva. Mivel a kívánságlistámon ez az eszköz állt az első helyen, ráadásul még soha nem láttam egyetlen egy elektronikai cikket sem ami az eredeti ár feléért kínálnának, hazaérkezésem után javasoltam az asszonynak, hogy csináljunk előrehozott szülinapot (mert a céltudatos ajándékokat szeretem, lemondva ezzel a meglepetés varázsával). Másnap visszamentem az üzletbe, büszkén, átfagyva meg izgulva és gyorsan siettem az eladóhoz, aki kiszedte a fülhallgatót az üvegkalitkából és odavitte a kasszáshoz aki fapofával közölte, hogy nem találja az adatbázisban és ha érdekel akkor érdeklődjek másnap (mert kell jelentsék Bukarestbe). Hétfőn telefonáltam a hölgy pedig azt mondta, hogy a kolléga szabadnapos tehát várjak még egy napot. Végül kedden kiderült, hogy sajnos nem tudják megoldani és vissza kell küldjék, pedig én hajlamos lettem volna számla nélkül is elfogadni, kockáztatva ezzel a garancia elvesztését. Nem volt mit tenni, behúzott farokkal elmentem egy másik helyre, ahol nagyobb volt a választék, persze az ilyen kaliberű eszközök sokkal drágábbak voltak. Végül vásároltam egy másikat (az utolsót), abból viszont hiányzott az elem, mert valaki kilopta!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!