A postás és az újság
A régi szép időkben, haza jövet a munkából mindig megnéztem a postaládát és ha nem volt benne újság akkor az első szavam az volt drága jó anyám felé, hogy “Megjött az újság?” A legtöbbször ő azt válaszolta, hogy “Annyi dolgom volt ma fiam, hogy nem volt időm megnézni“, kitakarítottam a kamrát, 10 üveg lekvárt főztem stb. Tehát nem úgy válaszolt, hogy “Nem néztem meg“, vagy csak egyszerűen “Nem volt időm” és kész. Napjainkban is így működik van az a helyzet amikor keresek például valamit és nem találom majd megkérdem az asszonyt, hogy hol lehet erre ő mérgesen azt válaszolja, hogy annyi a munkája most, hogy várjak egy kicsit, később ő megkeresi, vagy hazajövök a bevásárlásból és fertőtleníteném a cuccokat (igen bármilyen furcsa is a Covid járvány óta, amikor hazajövünk a boltból, fertőtlenítünk) de az előzőek is még ott foglalják a helyet és megkérdem, hogy “Csináljam én vagy te?” ő erre meg mérgesen rávágja, hogy “Most sok a dolgom de mindjárt elintézem“. Én csak segíteni szeretnék, elkerülendő azt hogy később ne kapjam vissza, hogy “Te nem veszed ki egyenlően a részed a házimunkából“. De hát így szép az élet ha vannak súrlódások meg néha egy nagyobb perpatvar.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!