Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “tévé”

2022-es foci vébé

Habár már 2010-ben tudtuk, hogy Katarban lesz a futball világbajnokság mégis meglepetésként ért, hogy most vasárnap kezdődik. De közben kiderült, hogy a katariak korrupcióval szerezték meg a rendezést, hatezernél is több, ázsiai vendégmunkás halt meg a stadionok és az infrastruktúra építkezésénél és a helyi politikai rendszer sem igazán demokratikus. Ezeknek a tényeknek a tudatában most azt kérdezem, hogy akkor nézzem ezt a rangos sporteseményt vagy sem? Már egyszer elmeséltem, hogy gyerekkorom óta, hogyan viszonyulok a focihoz (és általában a sportoláshoz) de hiába csodálhatnám az eseményt, 4K-ban valahogy nem érdekel. Szerintem most a világ ott tart, hogy nem hiányzik senkinek foci vébével foglalkozni, hisz a szomszédban háború zajlik, nem lehet tudni, hogy megfagyunk-e ezen a télen sőt nyakunkon az infláció a koronavírus pedig még mindig köztünk van csak nem illik beszélni róla (a klímakatasztrófát meg sem említem). Ilyen körülmények között kinek van kedve rohanni az üzletbe, hogy még nagyobb tévét vegyen és utána a haverjaival szurkoljon? Azt hiszem kihagyom és bojkottálom az egészet de azért ajánlom a Netflixen a FIFA titkai c. dokumentumfilm sorozatot, vagy olvashat a témáról bővebben itt.

Hülye sportok kavalkádja

Photo by cottonbro on Pexels.com

Még mindig csodálkozok és egy kicsit bosszankodok amiatt, hogy az Eurosport miért közvetíti szinte egész nap a biliárdot, 4K-s minőségben amikor sokkal érdekesebb versenyek zajlanak, például a kerékpározás? Mondhatom, hogy nagyon érdekfeszítő az egész sport, két úriembernek beöltözött alak, pöcköli a golyókat ami számomra dögunalom, sőt még a reklámok végén is bevágnak egy részt Ronnie “Rocket” O’Sullivan-ról, aki egy tipikus surmó, brit benyomását kelti. Említettem egy régebbi bejegyzésben, hogy én kocsmasportnak tartom a biliárdot és nyugodtan kijelenthetem, hogy utálom. Van ennél még lejjebb is éspedig amikor darts-ot közvetítenek (talán az egy kicsit látványosabb). Persze azon sokat lehet vitatkozni, hogy melyik a legizgalmasabb sport (a női iszapbirkózáson kívül) de azért mindennek van határa…

Eurosport Player

Szeretem nézni a nagy kerékpárviadalokat, köztük a Giro d’Italia-t is. Körülbelül két éve az Eurosport úgy döntött, hogy a hétvégeken csak pénzért adja, tehát ha nem fizetsz elő akkor élőben nem látod, csak valamikor másnap egy lehetetlen órában. Sokat gondolkoztam míg végül úgy döntöttem, hogy előfizetek, hisz egy évre csak 100 lejbe kerül. Igen ám de hamar rájöttem, hogy egy kicsit átvertek hisz amikor elindítom a műsort a telefonomon és átirányítom a tévére még egy fél óra sem kell és máris akadozni kezd. Ahogy fogynak a kilométerek és érkeznek a célba, annál sűrűbben fordul elő ez az idegesítő élmény. Tudom biztosan, hogy nem az én készülékeimmel van baj, hisz jó az internetem és más streaming szolgáltatások, nagyszerűen mennek. Úgy érzem, hogy egy kissé átvertek és ugyanúgy jártam mint az olasz tonhalsalátával, Kelet Európának olcsóbb de a sávszélesség kisebb. Ráadásul nincsen sem magyar, sem román nyelv ha az angolt választod akkor az egyik kommentátor nagyon erős angliai akcentussal beszél amiből szinte semmit sem értesz. Zárásként csak azt tudom mondani, hogy hajrá Walter Attila!

Sorozatjunkie

Photo by cottonbro on Pexels.com

Nem is olyan régen még nem szerettem a tévésorozatokat (lásd ezt a bejegyzést) de mára nagyon megkedveltem, elsősorban azért mert egy epizód még belefér, lefekvés előtt az időmbe, másodsorban pedig kell haladni a korral. Amikor kijön egy új sorozat, mindenhol arról írnak és ha nem vagyok képbe akkor nem tudok belekapcsolódni a vitába. Most hogy már mindenki előfizetett valamilyen streaming szolgáltatóra, visszanézhetőek a régebbi tévésorozatok is. Nekem a Walking Dead-et ajánlották de nem igazán tetszenek a zombis filmek így akadtam rá a Breaking Bad-ra. Ez már sokkal jobb, egészen rákattantam, nagyon érdekes ahogy a főhős igazi antihőssé alakul át. Jó volt a True Detective első évada is. Tehát ebben a ködös vacak időben mi mást lehetne csinálni mint jó sorozatokat nézni?

Tévénézés napjainkban

Photo by freestocks.org on Pexels.com

A mai világban a tévénézési szokásaink is megváltoztak, ma már nem érünk rá kivárni a kedvenc sorozatunk időpontját, akkor nézzük amikor időnk és kedvünk van rá. Nem kell más hozzá csak egy okos tévé és internet. A letöltés illegális és hamarosan el fogjuk felejteni. Szóval ez az új trend, kicsit lefoglalja a sávszélességet de már temethetjük a hagyományos tévézési szokásainkat. Tudom az entellektüelek (vagy hipszterek) megvetik az e fajta szórakozást de szerintem suttyomban ugyanúgy bámulják. Tehát meghalt a tévé éljen a Netflix (és a HBO GO)!

Hol van a igért, szebb jövő?

Valamikor a nyolcvanas évek közepén, még az átkosban érdeklődve néztem egy ausztrál filmdokumentum sorozatot aminek az volt a neve, hogy A 2000-es évek felé (persze abban az időben egyetlen egy tévécsatorna létezett és most már csodálkozok, hogy egyáltalán leadtak ilyen műsort). Ott láttam először számítógépet és modemet de egyik részben azt taglalták, hogy a közeli jövőben milyen jó dolgunk lesz hisz a nehéz, monoton munkát már robotok fogják elvégezni helyettünk és sokkal több lesz a szabadidőnk stb. Most én azt tapasztalom, hogy hiába jelennek meg naponta új nyolcmagos telefonok meg Bluetooth-os vérnyomásmérők, a szabadidőm egyre kevesebb és egy hétköznapi meló után amikor lefekszem, azt érzem mintha az egész napot a gyárban töltöttem volna (igaz az okos karkötőmmel tudom mérni, hogy hány kalóriát égettem el mennyit hánykolódok éjjel az ágyban). Egyelőre csak a svédek jutottak odáig, hogy csak napi 6 órát dolgoznak, mert szerintük így hatékonyabb a munka. Egy kicsit olyan mint a Vissza a jövőbe című filmben, 2015-ben nem sok minden valósult meg amit elképzeltek akkor. Tehát nagyon csalódott vagyok mert rosszabbul élünk mint négy év múlva!

Euro 2012

Ez az első futball bajnokság amire úgy készültem fel, hogy életemben először HD minőségben fogok követni. Mindössze két nappal az esemény előtt értesültem, hogy a román köztévé a közvetítések felét eladta egy kereskedelmi tévének (amire valószínűleg soha nem fogok előfizetni), tehát a késő esti meccseket csak SD minőségben nézhetem. Jelenleg felmondták a szerződést és mindent adnak, de nálunk a TVR1 és TVR2-nek nincsen HD műsorai, mert egy külön csatornát hoztak létre erre (TVR HD). Viszont ha egyszerre két meccset játszanak és nekem nem az tetszik akkor marad az M1 de ezt nem tudom fogni HD-ben (ez az RDS hibája), balkonom pedig nincsen, hogy akasszak ki egy antennát. Tehát, jobb helyeken már 3D-ben adják a fontosabb sporteseményeket, én meg maximum 12 nagy felbontású csatornát nézhetek.

HD tévé

Végre eljött ez a nap is az életemben, vásároltunk egy nagy felbontású tévét! Egy kis trükközés után (mert ha Romániát választom az országok közül akkor nem talál semmit!) sikerült befognom 8 HD csatornát. Pedig már itt a 3D-s korszak de nálunk egyelőre csak ez van (pontosabban az RDS-nél). A hagyományos kép nagyon rosszul mutat, még ha digitális is. Olyan érzés ez mint a kilencvenes évek elején a színes tévé, emlékszem akkor mindent néztünk. Sokan viszont megveszik a tévét, csak analóg műsorok állnak a rendelkezésükre (mert a szolgáltató ilyen) de azt vallják, hogy ég és föld a különbség az új és régi között.

Foci a tévén

Kánikula van és nagy a meleg a szobában is ezért elhatározom, hogy jobb lenne komáéknál nézni a meccset, hisz neki jobb tévéje van. Megbeszéljük és már ott is vagyok nála, a sör hideg és finom de 2 perc után jövök rá, hogy hiába tölti be a tévé a fél szoba falát a műsor analóg és nem HD. Mit lehet tenni, elhatározom hogy a következő meccset egy kocsma nyári kertjében fogom megnézni.  A kiszolgálás rendben van, de micsoda meglepetés, a műsor pontosan olyan mint kománál, ami rajtam kívül senkit nem zavar! Hiába minden igyekezetem, azt hiszem még négy évig kell várjak, hogy lássam milyen Ronaldo életszerű köpése, ahogy vonul le a pályáról.

Post Navigation