Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “klímaválság”

Loser

Ezt a dalt az új Pókember filmben hallottam és azt hiszem, hogy egy kicsit rám illik, mert tudom, hogy nincs merszem kiszállni a mókuskerékből és a hátralévő életem még rosszabb lesz. Gondok vannak a munkahelyemen és most már senki sem tagadhatja le, hogy nyakunkon a klímaválság. Ilyen körülmények között elmosódik a jövőkép nagy a bizonytalanság. Persze sokan leszarják az egészet és ugyanúgy pazarolják az áramot mint a vizet. Bele sem merek gondolni egy többnapos áramszünetnek vagy vízkorlátozásnak. És nincs megoldás, várjuk az esőt aminek egyelőre nyoma sincs…

Légkondi

Man sitting on couch petting a golden retriever with air conditioner running above them

Sokan nem bírják a hőhullámokat és ez rendben is van de az nincs rendben, hogy mindezt mi, emberek okoztuk. Nem az a megoldás, hogy légkondit szerelünk és úgy vészeljük át a nyarakat, mert akkor a karbon lábnyomunk még nagyobb lesz. Talán úgy lenne jobb ha legalább a társasházakban, központi rendszerekben gondolkodnánk, úgy a hűtés mint a fűtés terén de amíg ez nincsen, törvényileg szabályozva marad minden a régiben. Vannak már nagyon régi trükkök a hőségre hisz már a lesajnált irániak is kitalálták, hogy áram nélkül is le lehet hűteni a lakóépületeket sőt nagyszerű, földalatti lakások is léteznek, az un. eartshipekről ne is beszéljünk A személyes tapasztalatom pedig az hogy én nem bírom a légkondit és hiába van nyakunkon a klímaválság éves átlagban több a hideg nap mint a meleg.

Hőhullám

Budapesti állatkerti látkép amint hűsöl az elefánt.

Egyre jobban érezzük, hogy nyakunkon a klímaválság. A mostani hőkupola egész Európát megviselte. Nálunk eljött az idő, hogy egy légkondit telepítsünk (amitől mindig is ódzkodtam) és amikor tombol a hőség akkor ki se dugjuk az orrunkat a lakásból. Ami aggasztó, hogy a mi drága politikusaink egymással harcolnak így nem marad idejük az ország kormányzására (ami a szélsőjobboldal megerősödéséhez vezet) és mivel nem gondoltak az energiabiztonságra bármikor beüthet egy többnapos áramszünet. Elcseszett világban élünk dacára, hogy itt a mesterséges intelligencia ami majd mindent megold a robotok forradalma előtt. A Földet kizsákmányoltuk ezért meg akar szabadulni az ember nevű csúcsragadozótól. A háborúk és a dilettáns politikusok csak mellékszálak. Persze csodálkozunk, hogy a fiatalok miért szorongnak. Mást nem tudok javasolni csak azt, hogy dőljünk hátra és élvezzük a hátramaradt életünket, egy jó hideg sörrel.

Biciklivel a melóba

A képen Mathieu van der Poel versenyzik, szakadó hóesésben.

Már a legelső munkahelyemre is ingáztam a biciklivel, hébe-hóba majd 26 évvel később újrakezdtem. Először csak akkor amikor jó idő volt de az utóbbi három évben, télen nyáron. Sokan ezt nem értik meg és mindig azt kérdik, hogy miért nem tudok busszal járni mint a többiek (autóm nincsen). Erre eléggé komplex a válasz, talán nem is tudom megmagyarázni. Elsősorban az egészséges életmód és a környezettudatosság miatt. Tudom szélmalomharcnak tűnik az egész és mindenki leszarja a legtöbb autósnak csak szálka vagyok a körme alatt. De valójában azért csinálom, hogy a mélyen tisztelt munkafelügyelő úr a behemót, városi terepjárójával tudjon bejönni a gyárba, egyedül. Mert ha mindenki így gondolkodna akkor nekünk már régen annyi lenne. A politika tudná csak szabályozni ezt de láttuk, hogy mi zajlott a Covid járvány idején és utána hisz az antivaxerek azt kiabálták, hogy nekik senki ne mondja meg, hogy maszkot hordjanak vagy erőszakkal beoltsák. Utána erősödött meg a szélsőjobb és ők bizony nem hisznek a klímaválságban sem…

Elbutulás

Mindenkinek a zsebében ott lapul az okostelefon és bármikor hozzáfordulhat ha információra éhes hisz az internet korában nincsenek korlátok, ma már nem kell könyvtárba futni ha szeretném tudni, hogy mi történt a balaklavai csatában. De sajnos nem ez történik, már többször utaltam rá, hogy az emberek többsége így is csak a hülyeséget és az összeesküvés elméleteket találja meg. Hogyan jutottunk el ide az egy jó kérdés, tanult emberek leírták már a szakértők pedig rendszeresen elmagyarázzák a sajtóban de én igazából nem értem csak azt látom, hogy egyre több a szélsőséges, jobboldali populista és újra háborúznak a szomszédban. Az eddigi, mindennapi, nagyjából kiszámítható életem kezd összeomolni. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, ezért teljesen felesleges előre tervezni, például gyereket vállalni. Ráadásul ezt tetőzi a klímaválság, dacára annak, hogy nyakunkon a mesterséges intelligencia térhódítása. Nem dughatom a fejem a homokba mert tudom, hogy mi történik körülöttem de sajnos semmit nem tudok csinálni ellene…

Személyes rekord

Az év vége felé, karácsonykor szeretném bejelenteni egy személyes rekordot, egész évben biciklivel jártam a munkahelyemre ami számokban így néz ki: 2522 kilométert tettem meg tehát megspóroltam 268 kg CO2 kibocsátást. Tudom, hogy nem nagy kunszt de nekem az mert van bennem egy egészséges klímaszorongás és amikor látom a kollégákat amint egyedül jönnek a 20 éves, dízel autójukkal és lesajnálva mustrálnak, főleg ha zuhog az eső. Ilyenkor szeretném ha eljönne az a pillanat amikor ők csak akkor tudnának kocsikázni ha fizetnének nekem zöld kvótát. Nem tagadom, hogy ha megengedhetném magamnak akkor egy napelemes, elektromos mopedautóval furikáznék… Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

⍺ generáció

Első hallásra úgy tűnik, hogy milyen jó a fentebb említett generációnak, hisz az internetbe és az okostelefonba nőttek bele. De ha jól belegondolsz akkor bizony rájössz hogy valami nem stimmel. Az első gond, hogy online élik az életüket de offline nem tudnak érvényesülni. Az iskola, a politika ezt nem veszi tudomásul és elavult módon tanítanak, nem készítik fel őket arra, hogy mi vár rájuk és sokan klímaszorongók. Nekik kell majd megoldaniuk, hogy az emberi civilizáció ne omoljon össze és ez baromira nehéz lesz hisz egyelőre megy minden a maga kerékvágásában. Mivel majdnem mindent kiszerveztünk a gépekre ha netán majd elmegy az áram akkor tanácstalanul fogunk ránézni egymásra és félő hogy káoszba fullad minden mert eljutottunk már a szakadék szélére. Azért vagyok ilyen pesszimista mert a minap olvastam, hogy Mark Zuckerberg már az atomháborúra készül és egy bunkert épített Hawaiiin (mert a Marsra nem mehet, oda majd Musk fog költözni). Én elmondhatom, hogy mindent megteszek, hogy csökkentsem a karbon lábnyomomat és tanácstalanul nézem azokat akik nem hisznek az egészben.

Klímaszorongás

Az emberiségnek van egy óriási nagy problémája amivel nem igazán foglalkozik inkább a homokba dugja a fejét és szennyezi tovább a környezetét ami egy határig rendben is van ugyanis az elit a döntéshozók dolga lenne (tudják ők jól, hogy mi van de nem hangoztatják eléggé mert ha megvilágosulna a pórnép akkor kitörne a káosz és leállna a munka), hogy ne csak a műanyag szívószálakat tiltsák be hanem egyenesen a magánautózást is mert a vesztünkbe rohanunk. A mostani generáció már átélt egy vészhelyzetet és ki lehet mondani, hogy nekik már rosszabb lesz mint nekünk. De hát így kell élni a hétköznapokat mintha minden rendben lenne nem észleljük a jeleket, hiába tekeri ki a fákat az óriási vihar, nyáron és jólesik az októberi vénasszonyok nyara. A lényeg hogy a gyerek időben érjen be az iskolába az apa vezette, városi terepjáróban és utána tudja elszürcsölni a lattéját. Nem fog segíteni a Mars kolonizációja sem csak a mozivásznon. Sokszor gondolom úgy, hogy megérdemeljük a vesztünket…

A vagány pap kiábrándító miséje

Ismerőseim, családi rendezvényein ismertem meg egy vagány, református papot aki a gyerekek kedvence és nagyon vicces. Egy hete pedig volt szerencsém a konfirmálási miséjét végighallgatni és nagyon kiábrándítónak találtam. Először is megemlítette, hogy a Facebook az új bálvány és legalább most kapcsoljuk ki a telefonokat és csak akkor osszuk meg a képeket/videókat ha az alany beleegyezik ebbe. Ami ledöbbentett az a kijelentése volt hogy ha buzgó hívő vagy és minden vasárnap részt veszel az Istentiszteleten akkor el fog kerülni a klímaválság sőt beteg sem leszel. Többször panaszkodott, hogy egyre üresebb a templom. Amint tudjuk a globális felmelegedésért mi emberek vagyunk a hibásak, függetlenül attól, hogy vallásosak-e vagyunk vagy sem ha pedig majd öregszünk akkor nagy valószínűséggel rákban fogunk meghalni. Tehát ki a jobb ember a Földnek, aki hitbuzgó de semmit sem tesz a klímaválság ellen vagy aki ateista de nem eszik húst, biciklivel közlekedik és lefekvés előtt kikapcsol minden elektromos fogyasztót a házában? Utána „vizsgáztatta” a konfirmáló fiúkat (a legtöbb kérdés a reformációról szólt) sőt meg is énekeltette ami egy kicsit megalázó volt (a mutáló hangú tinédzserekkel). Egyébként a show-t ellopta Bögyös Lujza akinek a dekoltázsa lenyűgözte a szemben ülő férfiakat és le merem fogadni, hogy semmit sem jegyeztek meg a zsidókról akiket elüldöztek majd amikor visszatértek akkor minden romokban állt, még a templom is de ők csak a saját otthonaikkal foglalkoztak.

Az operátor robotképe

Sajnos úgy alakult az életem, hogy amint már említettem egy multinacionális cégnél dolgozok mint jómunkásember. Olyan kollégákkal vagyok körbevéve (tisztelet a kivétel) akikkel semmi közös mondanivalónk nincsen. Na de milyenek is ők, hogyan ismernél rájuk? Fizetésnapkor az első dolga, hogy kivegye a pénzt a pénzautomatából (majd panaszkodik, hogy el kell menjen a villanyszámlát befizetni), mindig csak az akciókat lesi, busszal ingázik és reggel a gyárban veszi meg a reggelijét (ami nem más mint a sós perec), látszik a ruházatán, hogy turkálóból vette, soha nem vesz ebédet, nem használ dezodort, ezért nagy melegben kissé savanykás a pH értéke, a zöldség gyümölcsöt a piacról szerzi be, munkaruhában megy haza és nem hiszi el, hogy a botban lévő, organikus termékek tényleg azok azt mondja, hogy a tévében mindig hazudnak (az orosz propaganda áldozata) a kultúrára nem áldoz (utoljára akkor volt színházba amikor még diák volt) a híreket az ismerősei szolgáltatják a Facebookon vagy a TikTokon a maszkot az orra alatt hordta a járvány idején és naponta elismétli, hogy kicsi a fizetése (de ellene nem tesz semmit), egy olyan zacskóban hozza az uzsonnáját ami már megjárta a Góbi sivatagot (majd begyömöszöli a közös hűtőbe). Mindezért részben a nyomorúsága a felelős de nem tesz semmit, hogy jobbá tegye az életét.

Post Navigation