Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “munka”

Szabadság?

workerAz idén már tavasszal bejelentették, hogy mikor lesz a szabadság, de előtte egy héttel azt is hogy bizony sok a meló és fel kellene áldozni 2-4 napot belőle. Amikor meghallottam akkor a zsebemben rögtön kinyílt a bicska és amint várható volt a kollégák nem tiltakoztak hanem csendben beleegyeztek. Több kérdés is felvetődött bennem, ha most sok a meló akkor miért nem időzítették hamarabb a szabadságot? A helyi törvény pedig azt írja elő, hogy a 21 napból legalább 10 napot lehet kivenni egyhuzamban. Ráadásul ravaszak voltak mert augusztus 15-e hivatalos szabadnap. Én nem fogom feláldozni a szabadságomat csak azért, hogy valaki még több pénzt tehessen a zsebébe! A megmaradt napokat pedig kiadnák Karácsonykor a többit pedig kifizetik, de akkor hol a pihenés (ez is csak Romániában fordulhat elő, hogy a szabadságot ki lehet váltani pénzel, illetve a megmaradt napok átmennek a másik évbe)?

Hogyan bonyolítsuk a munkát

etrasA gyárban valahogy nyomon kell követni, hogy pontosan mennyit dolgoztál ezért mindent kitalálnak valamit csak azért, hogy megnehezítsék az életed. Legújabban, nyomkövető címkékkel kell szarakodni és mivel a román nem egy perfekcionista nép eléggé primitívre sikerült a megoldás. Gémkapoccsal van felrakva a termékekre, ami elszakad, leesik a földre én mindegyiket le kell szedni, alá kell írni majd visszarakni. A legelején még könnyen ment de ahogy haladunk előre az időben, mindig hozzátesznek valamit, bonyolítva a munkát és nem lehet tudni mit fognak kitalálni holnap. Minden általunk legyártott terméknek rögzítve van az ideje ami alatt be kell végezni a rád háruló feladatot. Ha túlléped az időt, nem csinálod meg a normát akkor bizony kérdőre von a főnök úr, ezért oda jutottunk, hogy egymás között versengünk, ki legyen a csapat alfa hímje, értsd ki dolgozik a legjobban. Olyan ez mint a dzsungelben, nagy harc van a túlélésért és az erősebb mindig legyőzi a gyengébbet.

Az üzenet

Három hónapja jött a kolléganő és nekem különösebben nem volt vele semmilyen bajom, habár látszott rajta, hogy egy kissé szőke de sokat kommentált és nem szerette a gyári melót. A gyűlésekkor sokszor beszólt és voltak kisebb konfliktusai is de mindenkit meglepett amikor kirúgták. A főnök rögtön elmagyarázta miért döntött így, szerintem csak példát akart statuálni. Én nem értem az egészet és egyszer azt kérdezném meg tőlük, hogy akkor meddig lehet elmenni, mi van ha valamivel nem értek egyet stb. Tudom, hogy “hallgatni arany” de a munka után is van élet és egy működő demokráciában az egyik alapjog a szólás szabadsága és én muszáj elmondjam amit gondolok a történésekről amik körülöttem zajlanak.

A nagyfőnök látogatása

Váratlanul ért, hogy a nagyfőnök meg fog látogatni azt hittem, hogy nem fogja pazarolni a drága idejét ilyen dolgokra. A kis főnökök szépen kiöltöztek és nagyon illatosak voltak, már kora reggel elkezdődött a takarítás, minden órában ellenőrizték, hogy tényleg letörültük-e a port a gépek tetejéről, új munkaruhát adtak látszott rajtuk, hogy be vannak sózva. Azt a látszatot kellett keltsük, mintha a gyógyszeriparban dolgoznánk, pedig “ahol a fát vágják ott hullik a forgács is”. Már jó előre megmondták, hogy tovább kell maradni, mert késni fog. De amikor az óra elütötte a délutáni négy órát még nem volt sehol és én már ekkor kezdtem mérgelődni annyira, hogy amikor megérkezett le is maradtam a nagy eseményről. Az egészet úgy képzeltem el mint Cézár látogatását a legfrissebb leigázott országba, fogalma sem volt az öregnek arról, hogy igazából milyen körülmények között dolgozunk, (a kalapács nyele el van törve és a vésőnek nincsen éle) illetve élünk itt, mondhatom ez volt életem egyik legrosszabb napja, a helyében mindenhová kamerákat szereltetnék és otthonról bármikor belenézhetnék az eseményekbe, így pénzt és energiát spórolnák.

Etika

nitecAmikor jelentkezel egy multinacionális céghez dolgozni és már túl vagy az állásinterjún az első napokban megemlítik az etikát, hogy mi etikus és mi nem. A cégből gúnyt űzni nem érdemes, mert ha a főnökök füléig is elér akkor nagy baj lehet belőle. De meddig szabad elmenni, lehet viccelődni? A fenti képet valószínű, hogy rajtam kívül senki nem érti ezért elmagyarázom. Már elég régóta módosítok céges logókat úgy, hogy viccesek legyenek, kicserélek egy betűt, vagy lecserélem a szlogent. Ez a története ennek is de elárulom, hogy összefügg a munkahelyemmel. Pedig nincsen okom a panaszra mégis valami azt súgja, hogy rossz helyen melózok. Tehát remélem van humorérzékük és csak egy jót röhögnek ha meglátják ezt a bejegyzést (és üzenem, hogy alapvető jogom van a munkahelyen kívül kommentálni a dolgokat).

Az utolsó polihisztor

davinciA nagyfőnök azt szeretné ha mindenki a gyárban minden munkaállomáson el tudná látni maximálisan a feladatait, magyarán költséghatékonyság miatt (miért vegyen fel még 25 melóst ha a munkát el tudja végezni 15 is?) kevés emberrel szeretne megcsináltatni több munkát elvárná, hogy tudjak hegeszteni, esztergálni sőt még festeni is. Szerintem ez hosszú távon nem jó, hisz mindenki igazából csak egy valamihez ért, a futballban a kapus csak véd a csatár pedig gólt rúg és kevésbé védekezik a bankrablós filmekben pedig a főszereplő megkeresi és kialakítja a csapatát, megtalálja a legjobb kasszafúrót, a legjobb sofőrt stb. Szerintem az utolsó polihisztor aki ezen a földön élt az nem volt más mint Leonardo da Vinci és valljuk be őszintén az már nagyon régen volt.

A jómunkásember

Az igazi jómunkásember nem fél a munkától, szinte bármit elvégez amit a főnök rábíz sőt még akkor is dolgozik ha elfogyott a munka! Azt a benyomást kelti, hogy érdekli a cég sorsa, rászól az unatkozó melósra, szereti a kihívásokat, jókedvűen marad túlórázni és még akkor is bólogat a gyűlésen ha nem ért egyet a szószólóval. A minap kevés volt a munka (bizony ilyen is van) és a kedves kollégák ellopták a szerszámaimat én meg csak úgy kellett mímeljem, hogy dolgozok, persze lebuktam és kérdőre vont a drága főnök úr, hogy miért nem tettem rendet magam körül, miért nem zavartam el a nyomuló kollégákat akik keselyűk módjára csaptak le a melómra! Nos azért mert utálom a konfliktusokat és nem szeretnék összeveszni senkivel, ezért úgy vezettem le a feszültséget, hogy megírtam ezt a heti-renden kívüli bejegyzést (egyébként az életrevaló melós akinek nincsen munkája odaáll ahhoz a kolléga mellé akinek bőven van és megkérdi, hogy segíthet-e ha másban nem akkor támassza az asztalt egész áldott nap, ezáltal azt a benyomást keltve, hogy dolgozik).

A mappás ember

Minden munkahelyen vagy közösségben akad legalább egy olyan kolléga aki kitűnik az okoskodásával, a fontoskodásával. Azt próbálja mutatni a többieknek, hogy ő többet tud a társainál, ezáltal értékesebb ember és nem arra hivatott, hogy kétkezi munkával dolgozzon hanem az eszével. Ha van magasabb iskolája és persze jó ember akkor minden rendben de ha közülünk való és úgy ismertem meg mint melós akkor valami nincsen rendben. Mert én azt látom, hogy karriert akar befutni ahol már parancsolgat, lazábban izzadhat. A mamutvállalatoknál a munka lényege (nem elég hangsúlyozni) hogy gyorsan, szinte kapkodva kell minőségi munkát elvégezni 8 óra alatt ha pedig nem bírod akkor maradsz túlórázni. Tehát miközben én úgy dolgozok mint egy atléta a mappás ember ellenőriz, kérdőre von ha valamit nem csináltam jól és jóban van a főnökökkel, elérte a nirvánát felküzdötte magát arra a szintre ahol már kevesebbet kell dolgozni. Persze akárki felteheti a kérdést, hogy miért nem én lettem a mappás ember pedig hosszú távon ez a jó? Mert nem szeretek ebben a pozícióban tetszelegni, utálom az egész korporatista, globalizált világot!

Jó munkát!

Egyáltalán nem tudom, hogyan érjem el azt a szintet, hogy stresszmentesen éljek, legalább a munkahelyen. Például ha jön a főnök és igazságtalanul megvádolna valamivel akkor én leszarnám és azt válaszolnám, hogy -szerintem nincsen igazad anélkül, hogy megnőne a szívverésem. A legtöbb konfliktus a munka körül forog, alakul ki azért mert vannak olyan típusú munkák amiket az ember nem szívesen csinál, aki pedig azt mondja, hogy ő semmilyen munkától nem fél az hazudik. Említsem meg például a porszívózást, nekem egyáltalán nem tetszik de szerencsére kacérkodok a gondolattal, hogy átállunk a robotporszívóra, ami nagyon csodás hisz amíg nem vagyunk itthon a gép elvégzi helyetted a takarítást. De mi van a kenyérkereső munkámmal, azt nem végzi el helyettem senki, pedig minden héten olvasom a hírekben, hogy az automatizálás miatt el fogom veszíteni és munkanélküliként fogok tengődni. A bökkenő csak az, hogy ezt már a nyolcvanas évektől látom, hallom. Őszintén én nem hiszem, hogy megérem azt a korszakot amikor mindenkinek lesz egy alapjövedelme és egy ipari robot fog szorgoskodni helyettem a melóban (valahogy úgy, hogy örökbe vennél egyet, esetleg egy hónapban egyszer bemennél és megolajoznád, letörülnéd róla a port).

Fizetésnap

Régen amikor a jómunkásember megkapta a fizetését a melóból nem hazament hanem egyenesen a kollégákkal a kocsmába, hogy megünnepelhesse az elmúlt egy hónap fáradalmait. Most ez a módszer már nem áll, sokkal kifinomultabbá vált a főnök megkérdi, hogy este kinek van kedve elmenni pizzázni. Ezeken a rendezvényeken én több okból sem veszek részt, elsősorban azért mert nem eszek olyan pizzákat és nem iszok olyan söröket (nem a prémium ételekre gondolok, csak egyszerűen arról van szó, hogy egészségügyi okokból kerülöm) másodsorban a csapatban sokan cigiznek és mivel még hideg van a teraszt lezáró sátorban kell mulatni. Nem utolsó sorban pedig én nem szeretném az utolsó vacsorámat a hóhérommal (igen a főnököt én még ilyenkor is annak az embernek látom aki kedden odajön hozzám és kérdőre von, hogy “mi van lemaradtál?” de a fáktól nem látja az erdőt) elfogyasztani, hiába tűnik két sör után jó-fejnek.

Post Navigation