Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “film”

Kedvenc (megrögzött) filmjeink

Photo by cottonbro studio on Pexels.com

Vannak olyan emberek akik miután megnéznek egy filmet és nagyon tetszik nekik akkor bizonyos időközönként újranézik és pontosan úgy kacagnak a poénokon mint amikor először látták (mert ezek a filmek általában vígjátékok). Mondanom sem kell, hogy én nem vagyok ilyen hisz a mai filmdömpingben nincsen időnk csak az újonnan megjelenő tartalmakra. Pedig az öregeknek alap, vasárnap délutánonként elszunyókálni, ebéd után a Bud Spencer filmeken amiket annyira szerettem, tróger koromban a moziban. Emlékszem hogy amikor utaztunk busszal nyaralni, Görögországba a sofőr mindig ugyanazokat a filmeket tette be, közkívánatra és most visszagondolva már csak úgy tudnám megismételni ha ugyanúgy csinálná. De addig is élvezem a lányom kacaját amint nézi a másik szobából a Derült égből Pollyt

Steve-O

Aki szereti a Jackass filmeket az tudja ki az úriember aki a hülyeségből csinált karriert és most amikor már visszavonult csak irigykedve nézem a napi rutinját. Gördeszkázás, kerékpározás szauna és jeges fürdő. Elköltözött Kaliforniából egy nagyobb farmra ahol kecskéket is tart. Szóval jó szórakozást kívánok a videóhoz.

Senki

Néha úgy érzem mintha kívülállóként szemlélném az eseményeket mert egyhangúan élem a mindennapjaimat. Talán mondhatni, eseménytelen ez életem. Várom a nagy csodát ami nem következik be, sőt úgy érzem mintha egyre rosszabb lenne minden. Valahogy úgy mint a Senki c. film kezdő képei csak épp én nem vagyok [Spoiler!] visszavonult ügynök aki próbálja elfeledni a múltját de azért szeretnék olyan jól bunyózni mint a főhős. Minden hétköznap olyan mintha már megéltem volna a jövőben, tehát igazi déjà vu.

Könyvajánló

Nem is tudom, hogy hol ugrott a szemembe ez a könyv de nagyon felcsigázott. Elsősorban a szerző kiléte is érdekes, hisz a Rossmann drogérialánc tulajdonosáról van szó, akinek ez az első regénye és Németországban rögtön bestseller lett. A másik tény pedig a műfaja, ökothriller (lásd a Kelet és a Sötét húzások c. filmeket)? Nem szoktam, szórakoztató irodalmat olvasni de most kivételt teszek, ugyanis szerintem a könyv cselekménye nagyon is aktuális dolgokkal foglalkozik, nyakunkon a klímakatasztrófa és nagy nehezen a három politikai, nagyhatalom (AEÁ, Oroszország és Kína) összefog, hogy a CO2 kibocsátást, drasztikusan visszafogja, ennek az ára viszont az lesz, hogy brutális megszorításokat vetnek ki a népnek ami azt jelenti, hogy nem lehet kétévente új telefont venni, búcsút inthetünk a tengernek és le kell cseréljük a csülköt a bogarakra (egyébként ha tényleg ez bekövetkezik akkor a szerző üzleti modelljét is érinteni fogja). Persze ezt mindenki nem fogja tolerálni és óriási tüntetések lesznek, zavargásokkal. Alig várom, hogy megkapjam a télapótól és elolvassam.

Utókor

Sokszor gondolkoztam már, hogy az utókor hogyan fog emlékezni rám? Valószínű, hogy sehogy, talán az interneten találnak majd néhány általam készített fényképet és kész. Itt jön a kérdés, hogyan tudok maradandót alkotni? Nem lettem sem híres sportoló sem költő, csak egy egyszerű hétköznapi ember. Nem adom fel és folyamatosan gondolkodom ezen a jelenlegi projektem a stop-motion technikával készített film. Szeretek fényképezni és így adódott ez az ötlet. Az internet tele van ilyen típusú filmekkel, szóval lenyúlom a gyerekem Lego figuráit és elkezdek forgatni. Egyelőre két forgatókönyvem van majd meglátjuk mi lesz belőle (amikor kész lesz megosztom az eredményt és leírom részletesen a tanulságokat).

Sorozatjunkie

Photo by cottonbro on Pexels.com

Nem is olyan régen még nem szerettem a tévésorozatokat (lásd ezt a bejegyzést) de mára nagyon megkedveltem, elsősorban azért mert egy epizód még belefér, lefekvés előtt az időmbe, másodsorban pedig kell haladni a korral. Amikor kijön egy új sorozat, mindenhol arról írnak és ha nem vagyok képbe akkor nem tudok belekapcsolódni a vitába. Most hogy már mindenki előfizetett valamilyen streaming szolgáltatóra, visszanézhetőek a régebbi tévésorozatok is. Nekem a Walking Dead-et ajánlották de nem igazán tetszenek a zombis filmek így akadtam rá a Breaking Bad-ra. Ez már sokkal jobb, egészen rákattantam, nagyon érdekes ahogy a főhős igazi antihőssé alakul át. Jó volt a True Detective első évada is. Tehát ebben a ködös vacak időben mi mást lehetne csinálni mint jó sorozatokat nézni?

Csak vegánoknak…

A minap láttam a fenti dokumentumfilmet a Netflixen ami elsősorban a sporton keresztül mutatja be, hogy milyen egészséges ha vegánként él (nem kap infarktust, nem lesz rákos stb.). Nekem tetszett de azért vannak benne homályos állítások is például, hogy megvizsgálták a gladiátorok csontjait és abból kiderült, hogy növényekkel táplálkoztak. Sok vegán olimpiai bajnok feltűnik benne (de szerephez jut az ultramaratonista, erőművész stb.) sőt még maga Arnold Schwarzenegger is. A film tanulsága szerintem az hogy ha az ember nem eszik húst akkor is van ereje, futni, biciklizni vagy súlyzózni. Ajánlom mindenkinek…

Aranyélet

Engem is nagyon lenyűgözött ez a filmsorozat (még szerencse, hogy Romániából tudom követni) elsősorban azért mert az aktuális magyarországi életet mutatja be, másodsorban azért mert azt látod benne hogyan kell ügyeskedni ahhoz, hogy aranyéleteted legyen. Látunk egy családapát aki a film elején még kisebb csalásokkal keresi a kenyerét de egyre többre vágyik majd el szeretne szakadni a barátjától (aki egy igazi nehézsúlyú maffiózó) és tisztességesen megélni de az utolsó évadban már oligarchaként látjuk viszont. Mindent megtalálunk ami csak a szem szájnak ingere, a gyilkosságtól kezdve a korrupcióig.

Hol van a boldogság?

Ezt a kérdést bizonyára mindenki feltette magának sokszor, ugyanis a mai rohanó, globalizált világunkban nagyon nehéz megtalálni. Ajánlom a figyelmetekbe az alábbi rövid, animációs filmet!

Hol van a igért, szebb jövő?

Valamikor a nyolcvanas évek közepén, még az átkosban érdeklődve néztem egy ausztrál filmdokumentum sorozatot aminek az volt a neve, hogy A 2000-es évek felé (persze abban az időben egyetlen egy tévécsatorna létezett és most már csodálkozok, hogy egyáltalán leadtak ilyen műsort). Ott láttam először számítógépet és modemet de egyik részben azt taglalták, hogy a közeli jövőben milyen jó dolgunk lesz hisz a nehéz, monoton munkát már robotok fogják elvégezni helyettünk és sokkal több lesz a szabadidőnk stb. Most én azt tapasztalom, hogy hiába jelennek meg naponta új nyolcmagos telefonok meg Bluetooth-os vérnyomásmérők, a szabadidőm egyre kevesebb és egy hétköznapi meló után amikor lefekszem, azt érzem mintha az egész napot a gyárban töltöttem volna (igaz az okos karkötőmmel tudom mérni, hogy hány kalóriát égettem el mennyit hánykolódok éjjel az ágyban). Egyelőre csak a svédek jutottak odáig, hogy csak napi 6 órát dolgoznak, mert szerintük így hatékonyabb a munka. Egy kicsit olyan mint a Vissza a jövőbe című filmben, 2015-ben nem sok minden valósult meg amit elképzeltek akkor. Tehát nagyon csalódott vagyok mert rosszabbul élünk mint négy év múlva!

Post Navigation