Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “hobbi”

Drónozás

Forrás: Wikimedia.org

Most jött el az a pillanat a számomra, hogy hirtelen elhatározásból vásároltam egy drónt (ami egy kínai csúcstermék). A repülő játékok iránt már gyerekkoromban vonzódtam elsősorban azért mert az elemi iskolában beválogattak egy repülőmodell versenybe. Vitorlázó repülőt készítettünk (fából és papírból) és részt vettünk a közeli városban a versenyen. A domb tetejéről dobtuk le és akinek a legtöbb ideig maradt a levegőben az nyert. Sajnos hamar kiestünk pedig az edzéskor minden rendben ment de élesben kevésbé. Később a legjobb barátommal elhatároztuk, hogy rakétamodellt készítünk és az üzemanyagot az iskolából szereztük a nővérem által. El is készült de nem akart begyulladni csak egyszer de sajnos csak tíz centit emelkedett meg. Jóval később pedig vettem egy játékhelikoptert amiben nagyot csalódtam hisz borzasztó nehezen tudtam irányítani (nem akart a levegőbe emelkedni és gyorsan nekiütközött a bútorokba). A drón pedig csodálatos hisz olyan mintha egy kamerát röptetnék a magasban. A gond csak az, hogy ha legálisan szeretnénk használni akkor egy kissé bonyodalmas hisz regisztrálni kell és minden akció előtt repülési engedélyt kell kérni. Ezt nem tartom életszerűnek hisz nem tudom elképzelni, hogy falun Pistike (aki még nem töltötte be a 16 életévét) a szülinapja alkalmából kap egy drónt és a házuk végén lévő mezőn bármikor ne játszadozna vele. Majd jövök a legjobbra sikeredett videóval, később.

Hobbi választás

Figyelve az embereket az utcán vagy a boltban néha elgondolkodok, hogy milyen lehet az életmódjuk és mivel foglalkoznak. Persze elárulja róluk a ruhájuk a viselkedésük, talán az autójuk. Mivel szeretek kerékpározni nem tudom eldönteni ha látok egy drága biciklin valakit, hogy honnan van pénze ilyen járgányra. Menedzser, mérnök netán villanyszerelő? A GMBN csatorna ezt megtette helyettem (igaz engem az országúti kerékpár érdekel) és kiderült, hogy nagyon sok pénzbe kerül ez a hobbi és ha kevés a jövedelmet akkor maximum csak futni mehetsz (spoiler az autószerelő a kakukktojás!).

Új fényképezőgép

Photo by Zukiman Mohamad on Pexels.com

Mindig is érdekeltek a fényképezőgépek és azok az fotósok akik jó fényképeket vagy videókat készítenek. Csak csodálni tudom ezeket az embereket (főleg azokat akik meg tudnak élni belőle). Egy jó gép bizony nagyon sok pénzbe kerül. Nekem csak most jött össze, hogy vásároljak egy Canon EOS M50-es modellt. Mivel eddig csak kompakt fényképezőgépem volt és azzal is automata beállításokkal fényképeztem, fogalmam sincs, hogyan működik, szóval meg kell tanuljam mert hiába van jó felszerelésed attól még nem leszel jó fotós (mi az a záridő, rekesz és ISO érték?). Szeretnék csinálni un. stop motion filmet is és persze más videókat. A legjobbakat majd megosztom (persze ha érdekel valakit). Tudom, hogy még kell egy jobb tleobjektív hozzá (egy újabb pénznyelde), hogy a tájképeket is készíthessek de lesz legalább egy új hobbim.

A fanatikus

Photo by Andrea Piacquadio on Pexels.com

Csak csodálni tudom azokat az embereket akik annyira szeretnek egy hobbit, hogy nem érzik jól magukat ha minden nap nem tudják csinálni, még akkor sem ha mondjuk biciklizni szeretnek de orkán erejű a szél (tenger meg nincsen a közelemben, mert akkor ilyenkor szörföznék). Olyan ez mint a hörcsög a kalitkában, amikor eljön az éj akkor elkezdi tekerni a mókuskereket. Sajnos én nem vagyok ilyen ha nincsen kedvem akkor nincs és csak nézem a közösségi médiában, hogy a többiek hol jártak. Nem kényelmes vagyok hanem elfáradt, hisz a mindennapi munkám, elég megterhelő és már nem vagyok az a virgonc…

Az idő múlása

cycling-828646_1920

A kép csak illusztráció és a pixabay-ről származik.

Mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy nagyon furcsán élem meg az idő múlását. Pontosabban van olyan helyzet (többnyire olyan munkák amit akkor nem szívesen csinálok) amihez kedvtelenül állok neki de néhány nap múlva úgy gondolok vissza rá, hogy nem is volt olyan rossz. Lehet azért van ez mert amikor visszagondolok az eseményre akkor sokkal unalmasabb munkát végzek, pl. a melóban ásítozok. Frászom van arra, hogy elmúlt a nyár és nem használtam ki igazán. Azt már észrevettem, hogy ha a kedvenc hobbimnak élek akkor élvezem csak igazán az életet de ezzel nem vagyok egyedül.

Post Navigation