Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “munka”

A jómunkásember

Az igazi jómunkásember nem fél a munkától, szinte bármit elvégez amit a főnök rábíz sőt még akkor is dolgozik ha elfogyott a munka! Azt a benyomást kelti, hogy érdekli a cég sorsa, rászól az unatkozó melósra, szereti a kihívásokat, jókedvűen marad túlórázni és még akkor is bólogat a gyűlésen ha nem ért egyet a szószólóval. A minap kevés volt a munka (bizony ilyen is van) és a kedves kollégák ellopták a szerszámaimat én meg csak úgy kellett mímeljem, hogy dolgozok, persze lebuktam és kérdőre vont a drága főnök úr, hogy miért nem tettem rendet magam körül, miért nem zavartam el a nyomuló kollégákat akik keselyűk módjára csaptak le a melómra! Nos azért mert utálom a konfliktusokat és nem szeretnék összeveszni senkivel, ezért úgy vezettem le a feszültséget, hogy megírtam ezt a heti-renden kívüli bejegyzést (egyébként az életrevaló melós akinek nincsen munkája odaáll ahhoz a kolléga mellé akinek bőven van és megkérdi, hogy segíthet-e ha másban nem akkor támassza az asztalt egész áldott nap, ezáltal azt a benyomást keltve, hogy dolgozik).

A mappás ember

Minden munkahelyen vagy közösségben akad legalább egy olyan kolléga aki kitűnik az okoskodásával, a fontoskodásával. Azt próbálja mutatni a többieknek, hogy ő többet tud a társainál, ezáltal értékesebb ember és nem arra hivatott, hogy kétkezi munkával dolgozzon hanem az eszével. Ha van magasabb iskolája és persze jó ember akkor minden rendben de ha közülünk való és úgy ismertem meg mint melós akkor valami nincsen rendben. Mert én azt látom, hogy karriert akar befutni ahol már parancsolgat, lazábban izzadhat. A mamutvállalatoknál a munka lényege (nem elég hangsúlyozni) hogy gyorsan, szinte kapkodva kell minőségi munkát elvégezni 8 óra alatt ha pedig nem bírod akkor maradsz túlórázni. Tehát miközben én úgy dolgozok mint egy atléta a mappás ember ellenőriz, kérdőre von ha valamit nem csináltam jól és jóban van a főnökökkel, elérte a nirvánát felküzdötte magát arra a szintre ahol már kevesebbet kell dolgozni. Persze akárki felteheti a kérdést, hogy miért nem én lettem a mappás ember pedig hosszú távon ez a jó? Mert nem szeretek ebben a pozícióban tetszelegni, utálom az egész korporatista, globalizált világot!

Jó munkát!

Egyáltalán nem tudom, hogyan érjem el azt a szintet, hogy stresszmentesen éljek, legalább a munkahelyen. Például ha jön a főnök és igazságtalanul megvádolna valamivel akkor én leszarnám és azt válaszolnám, hogy -szerintem nincsen igazad anélkül, hogy megnőne a szívverésem. A legtöbb konfliktus a munka körül forog, alakul ki azért mert vannak olyan típusú munkák amiket az ember nem szívesen csinál, aki pedig azt mondja, hogy ő semmilyen munkától nem fél az hazudik. Említsem meg például a porszívózást, nekem egyáltalán nem tetszik de szerencsére kacérkodok a gondolattal, hogy átállunk a robotporszívóra, ami nagyon csodás hisz amíg nem vagyunk itthon a gép elvégzi helyetted a takarítást. De mi van a kenyérkereső munkámmal, azt nem végzi el helyettem senki, pedig minden héten olvasom a hírekben, hogy az automatizálás miatt el fogom veszíteni és munkanélküliként fogok tengődni. A bökkenő csak az, hogy ezt már a nyolcvanas évektől látom, hallom. Őszintén én nem hiszem, hogy megérem azt a korszakot amikor mindenkinek lesz egy alapjövedelme és egy ipari robot fog szorgoskodni helyettem a melóban (valahogy úgy, hogy örökbe vennél egyet, esetleg egy hónapban egyszer bemennél és megolajoznád, letörülnéd róla a port).

Fizetésnap

Régen amikor a jómunkásember megkapta a fizetését a melóból nem hazament hanem egyenesen a kollégákkal a kocsmába, hogy megünnepelhesse az elmúlt egy hónap fáradalmait. Most ez a módszer már nem áll, sokkal kifinomultabbá vált a főnök megkérdi, hogy este kinek van kedve elmenni pizzázni. Ezeken a rendezvényeken én több okból sem veszek részt, elsősorban azért mert nem eszek olyan pizzákat és nem iszok olyan söröket (nem a prémium ételekre gondolok, csak egyszerűen arról van szó, hogy egészségügyi okokból kerülöm) másodsorban a csapatban sokan cigiznek és mivel még hideg van a teraszt lezáró sátorban kell mulatni. Nem utolsó sorban pedig én nem szeretném az utolsó vacsorámat a hóhérommal (igen a főnököt én még ilyenkor is annak az embernek látom aki kedden odajön hozzám és kérdőre von, hogy “mi van lemaradtál?” de a fáktól nem látja az erdőt) elfogyasztani, hiába tűnik két sör után jó-fejnek.

A cég

badge

A munka az amikor az ember feláldozza a drága szabadidejét azért, hogy valaki hasznot húzzon ebből (nagyobb házat vagy jachtot vegyen), cserébe kap némi pénzt érte (ajánlom mindenki figyelmébe Ernst F. Schumacher – A kicsi szép c. könyvét). A nagyváradi ipari parkban sem másabb a helyzet, aki ide kényszerül munkába járni hamar megtapasztalja, hogy mi az ábra, gyorsan szinte kapkodva kell minőségi munkát csinálni sok túlórával. Ez cégről cégre változik de a lényeg ugyanaz, van ahol soha nem kérik ki a véleményed, máshol pedig azt a látszatot keltik, hogy fontos vagy nekik de ennek súlyos ára van (szinte hétről hétre nő a normád, sajog a kezed, fáj a vállad és igazságtalanul megvádolnak, hogy nem dolgozol elég gyorsan). Ebben a helyzetben mit tud csinálni az operátor (nem jómunkásember már mert az túl pejoratív)? Hallgat és eszi a szart két kanállal, vagy nyalizik egészen addig amíg feljebb nem kerül a ranglétrán (sajnos én nem tartozok az utóbbiak közé). A szomorú az, hogy a fentebb említett dolgokért a kollégák csak egymás között zúgolódnak és csakis a fizetésemelésért emelik fel a szavukat. Tehát vagy megszoksz vagy megszöksz, nincs más kiút!

Kreatív tiltakozás

Photo by Harrison Haines on Pexels.com

Oda jutottam, hogy a munkahelyen úgy kell berendezkedjek mint egy sportoló, részben sportruházatot használok (nadrágot biztosítottak, felülre csak egy fehér (sic!) trikót, ami túl kevés nekem télen, még akkor is ha a kemence mellett vagyok, a választás egy futball felsőre esett) és lassan már az ingyenes szünetre sem tudok kimenni, mert akkor sem áll le a meló. A megoldás a sportolóknak szánt, étel (mert úgy van tervezve, hogy gyorsan begyürd ). Persze nyugodtan kimehetnék, “rendes” kaját enni de egy fél óra alatt annyi megmunkálandó termék jön ki az asztalomhoz, hogy nem győzném megcsinálni. Ezért határoztam el, hogy tiltakozásul ott maradok és a napi jelentésben megemlítem, hogy feláldoztam magam a termelés kedvéért. A kedves kollégáimat pedig nem tudom az én pártomra állítani, ők szívesen maradnak a munkaidő letelte után is (és nem is gondolják, hogy bűnöznek hisz hetente csak 48 órát szabadna dolgozni), csak a fizetés miatt zúgolódnak, tehát egyedül csak így érdemes lázongani.

Kényelmesen, franciásan

Photo by Pixabay on Pexels.com

Vannak, un. jóléti, nyugati társadalmak ahol bizonyos alantas munkákat már nem szívesen végeznek el az ottani, bennszülött népek ezért olyan embereket csábítanak oda akik ezt aprópénzért megcsinálják, illetve a gyáraikban végzett melót kiszervezik olyan országokba mint a miénk, ahol többek között én dolgozok keményen nekik, azért mert bizony “szegény” franciák elkényelmesedtek, csak 7 órát dolgoznak naponta, a szünetben elkortyolgathatnak akár egy pohár bort is és délután már nem kötelesek felvenni a telefont, ha a főnök csöngetne. De sebaj hisz itt vagyunk mi és naponta túlórázunk, hogy fenntartani tudjuk az életszínvonalukat a mi életünk rovására. Tehát Vive la France!

Hatékonyság

A minap olvastam, hogy a fejlett Nyugaton azért élnek jobban az emberek mert hatékonyabban dolgoznak, röviden ezt úgy kell elképzelni, hogy míg én lassan gépelek e bejegyzés megírásakor addig a profi blogger mind a tíz ujját használva sokkal gyorsabb, tehát hatékonyabb. A gyárban is ez van, hétről hétre többet követelnek de ha nem tudod megcsinálni akkor illedelmesen megkérdik, hogy miben segíthetnek. Tehát amíg én a kész terméket, lehajolva a földön fekvő dobozba rakom (ezzel hátfájásnak vagyok kitéve) addig a lenti videóban (pontosan 1:35 percnél) a szerecsen melós, függőlegesen állítható, guruló asztalra rakja a motorokat, sőt még derékvédőt is használ! Elhatároztam, hogy ha ezután nem fogom teljesíteni a megfelelő szintet akkor én is ilyen eszközöket követelek!

[Update] Időközben vásároltak egy ilyen szerkezetet, de a főnök büszkén hangoztatta, hogy az ő érdeme és más ne nagyon nyúljon hozzá.

SHC

shc4-jpgAZ SHC (Shinheung Electronics) telepedett le legelsőnek a nagyváradi ipari parkban, még 2010-ben. 5 év ledolgozott idő után még most sem értem, hogyan tudtam ilyen sokat ott melózni. Minden nagy multinacionális cég elsősorban azért jön ide mert közel a magyarországi határ (nem gond, hogy nincsen autósztráda) másodsorban azért mert Európában itt a legkisebbek a bérek és azt sem kell elfeledni, hogy a polgármesteri hivatal adókedvezményben részesíti a cégeket, egy bizonyos ideig. Összeszerelő  szalagon dolgozni, koreai munkastílusban, nem egy leányálom, ráadásul olyan emberekkel körülvéve akikkel semmi közös mondanivalóm nincsen. Egy vonalnyi ember (kb. 32 munkás) naponta 5000 Blu Ray lejátszót kellett összeszereljen (a Samsungnak), primitív eszközökkel (volt amikor egyetlen napon négyszer mondott csődöt a csavarhúzóm) a tesztelő pedig szimultán négy darabbal foglalkozott. A koreai főnökök árgus szemekkel nézték, hogyan lehetne még hatékonyabban dolgozni, ha nem voltam jó passzban rögtön azt kérdezték, hogy miért nem mozgok gyorsabban. Majdnem minden nap panaszkodott valaki, hogy milyen szar ott, kevés a fizetés, rosszak a körülmények (nyáron spóroltak a légkondival télen pedig a fűtéssel, ráadásul közel volt a raktárajtó, sokan a nagykabáttal melóztak) én pedig azt válaszoltam, hogy csak rajtunk múlik, hogy jobb legyen hisz jogunk van szakszervezetet csinálni, vagy csak egyszerűen leírni egy papírra, hogy mi nem tetszik (természetesen nem volt kivel tárgyalni). Öt év alatt egyetlen egy főnök sem kérdezte meg, hogy jól érzem-e magam, esetleg nincs-e valami jó ötletem. A legbosszantóbb mégis az volt amikor minden ravasz módszert bevetve rá akartak venni a túlórára, ha pedig nem maradtál akkor megbüntettek (megalázó feladatot adtak, pl. börtönszerszámmal kellett felkaparni a ragasztószalagot a padlóról). Az ilyen helyeken 8 óra alatt, kapkodva minőségi munkát kell végezni, kevés fizetésért, rossz körülmények között. Tehát azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha csak egy mód van rá akkor távolról kerülje el az ilyen cégeket!

Büszkeség és balítélet?

Ráakadtam erre a videóra ami arról szól, hogy az Adidas csinált egy gyárat (a “jövő gyárát”) Németországban (mert eddig valahol Kínában gyártották a cipőket) ahol világelsőként, nem emberek hanem robotok dolgoznak (de elég sok embert látni). Én kettő darab robotot látok de az egyik neve nagyon ismerős, pontosabban annak a cégnek vagyunk a beszállítói. Tehát legyek nagyon büszke magamra, hogy egy ilyen csodálatos helyen dolgozok és ne panaszkodjak, minduntalan. Egyébként maga a cipő nem tetszik, olyan mintha a felső része kötve lenne mint egy zokni (most ez a divat), a sarkában és az oldalán némi merevítőkkel.

Update: időközben eltávolították az illusztrációhoz használt videót, ezért egy másikat választottam:

Post Navigation