Kényelmesen, franciásan
Vannak, un. jóléti, nyugati társadalmak ahol bizonyos alantas munkákat már nem szívesen végeznek el az ottani, bennszülött népek ezért olyan embereket csábítanak oda akik ezt aprópénzért megcsinálják, illetve a gyáraikban végzett melót kiszervezik olyan országokba mint a miénk, ahol többek között én dolgozok keményen nekik, azért mert bizony “szegény” franciák elkényelmesedtek, csak 7 órát dolgoznak naponta, a szünetben elkortyolgathatnak akár egy pohár bort is és délután már nem kötelesek felvenni a telefont, ha a főnök csöngetne. De sebaj hisz itt vagyunk mi és naponta túlórázunk, hogy fenntartani tudjuk az életszínvonalukat a mi életünk rovására. Tehát Vive la France!
AZ SHC (Shinheung Electronics) telepedett le legelsőnek a nagyváradi ipari parkban, még 2010-ben. 5 év ledolgozott idő után még most sem értem, hogyan tudtam ilyen sokat ott melózni. Minden nagy multinacionális cég elsősorban azért jön ide mert közel a magyarországi határ (nem gond, hogy nincsen autósztráda) másodsorban azért mert Európában itt a legkisebbek a bérek és azt sem kell elfeledni, hogy a polgármesteri hivatal adókedvezményben részesíti a cégeket, egy bizonyos ideig. Összeszerelő szalagon dolgozni, koreai munkastílusban, nem egy leányálom, ráadásul olyan emberekkel körülvéve akikkel semmi közös mondanivalóm nincsen. Egy vonalnyi ember (kb. 32 munkás) naponta 5000 Blu Ray lejátszót kellett összeszereljen (a Samsungnak), primitív eszközökkel (volt amikor egyetlen napon négyszer mondott csődöt a csavarhúzóm) a tesztelő pedig szimultán négy darabbal foglalkozott. A koreai főnökök árgus szemekkel nézték, hogyan lehetne még hatékonyabban dolgozni, ha nem voltam jó passzban rögtön azt kérdezték, hogy miért nem mozgok gyorsabban. Majdnem minden nap panaszkodott valaki, hogy milyen szar ott, kevés a fizetés, rosszak a körülmények (nyáron spóroltak a légkondival télen pedig a fűtéssel, ráadásul közel volt a raktárajtó, sokan a nagykabáttal melóztak) én pedig azt válaszoltam, hogy csak rajtunk múlik, hogy jobb legyen hisz jogunk van szakszervezetet csinálni, vagy csak egyszerűen leírni egy papírra, hogy mi nem tetszik (természetesen nem volt kivel tárgyalni). Öt év alatt egyetlen egy főnök sem kérdezte meg, hogy jól érzem-e magam, esetleg nincs-e valami jó ötletem. A legbosszantóbb mégis az volt amikor minden ravasz módszert bevetve rá akartak venni a túlórára, ha pedig nem maradtál akkor megbüntettek (megalázó feladatot adtak, pl. börtönszerszámmal kellett felkaparni a ragasztószalagot a padlóról). Az ilyen helyeken 8 óra alatt, kapkodva minőségi munkát kell végezni, kevés fizetésért, rossz körülmények között. Tehát azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha csak egy mód van rá akkor távolról kerülje el az ilyen cégeket!
Palackba zárt üzenetek... 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!