A munkahelyen, általában nagy hangsúlyt fektetnek a munkavédelemnek, bizonyos időszakonként gyűlést tartanak és kötelező viselni a munkaruhát, védőszemüveget stb. Otthon viszont senki nem veszi figyelembe csak egyet gondol és cselekszik majd ha megtörténik a baj akkor már késő. Sőt ez jellemző akkor is ha rokonnak vagy ismerős hív el segíteni valamit és a helyszínen döbbensz rá, hogy bizony jó lett volna egy pormaszk vagy egy védőkesztyű. Szerintem is fő a biztonság és jobb megelőzni a bajt mint utána nyögni. De sajnos nem ilyen az ember a nem kedvelt munkákon minél gyorsabban szeretne túl lenni ezért kockáztat. Ezért ha nem értek valamihez akkor szakembert hívok (persze ha találok ha pedig nem akkor tovább élek a problémával).
Errefelé még a takarító személyzetet sem becsülik meg és mindenki megveti őket mint a városi a falusi parasztot. A takarításnak nincs nagyon látszata, főleg az ipari környezetben hiába állnak rendelkezésre különféle technikai eszközök mint például a felmosó gép stb. Szerintem a fizetés is alacsony mert állandóan új emberek bukkannak fel, kisebb rövidebb ideig. De ennek hamarosan vége hisz itt van a takarító robot (hisz már régóta használunk otthon robotporszívót) és ez megold minden fent leírt problémát, persze biztos sok pénzbe kerül de megéri hisz csak akkor áll le ha lemerül… Fontos azonban megjegyezni, hogy minden munkaértékes és a takarítók hozzájárulása elengedhetetlen a tiszta és biztonságos környezet fenntartásához.
Vannak pillanatok amikor az ember rájön, hogy nem jó helyet választott a megélhetéséhez. Pedig az egész nem így kezdődött, akkor még hittem abban, hogy jó lesz de nagyot fordult a kocka. Pontosabban amikor megjelent a termelési menedzser, hamar elűzte a főnökünket (bizony az sem volt egy jó ember) és pár év alatt egészen elbalkanizálódott minden. Ezt a tényt már a nagykutyák is eltűrték és minden degradálódott. Nyugdíjba vonult a vonalfőnök és az új kinevezése teljesen váratlanul ért. Ma már nehezemre esik rávenni magam, hogy munkába menjek és rájöttem, hogy egészen kiégtem. Szerencsére a szomszédban már épül egy új cég ahol újra próbálkozhatok de illúzióim nincsenek. De hát ilyen az élet, egyszer fent és egyszer lent…
Erről a témáról napokig lehetne beszélni tény az hogy most már szinte mindenhol találkozhatunk, ázsiai vendégmunkásokkal. A többség azt mondja, hogy nincsen semmi baja velük hisz ha nem lennének akkor belefulladnánk a szemetünkbe és lakóparkokat sem tudnánk építeni (de a hétvégén már az ételfutár sem helyi ember). A félelem abból ered hogy mivel csökken Románia lakossága egy idő után ők lesznek többségben és akkor nekünk annyi. Ezt sajnos nem lehet elkerülni és nincsen más megoldás (lenne hisz nyakunkon az automatizálás és a mesterséges intelligencia de én még boldogan dolgozhatok a nyugdíjig). Van aki összekeveri őket a migránsokkal és attól fél, hogy majd megjelennek az ő munkahelyén is és azért fogják kirúgni mert nem túlórázik sokat.
Ezúttal is szeretnék, Önnek köszönetet mondani azért a sok fáradságos munkáért aminek hála, elmondhatom, hogy van munkahelyem és nap mint nap csak azért dolgozhatok, hogy valóra váltsam az ön álmait. Örvendek, hogy azt a munkát amit a néger, arab francia sem csinál már meg szívesen, kiszervezte nekünk, Kelet Európába és elmondhatjuk, hogy e válságos és bizonytalan világban sem kell meghúzza a nadrágszíját, a többi menedzserrel együtt, mert mi fenntartjuk azt az életszínvonalat amit megszokott. Nem kell lemondania a provence-i nyaralójáról nyugodtan hajthatja a Lamborghiniját a Francia Riviérán és esténként szürcsölheti a megérdemelt Hennessy konyakját. Azzal sem kell törődnie, hogy a sok melótól már fáj a karom és a lábam de ha netán kidőlök jön egy másik balek (habár a munkaerőhiány miatt egyre nehezebben találni). Tehát éljen a román-francia-japán gazdasági együttműködés!
A munkafelügyelő (vagy másképp, vonalfőnök) a jómunkásember szemszögéből egy fölösleges szakma, hisz amikor hiányzik, napokig akkor is megy minden a maga rendjén. Feladata az hogy zökkenőmentes legyen a termelés tehát állandóan szemmel kell tartsa az embereit, gyorsan kell reagáljon ha lazsálást észlel de mivel majdnem mindenki korrumpálható ezért elnézi ha a kedvenc melósa macskás videókat néz a telefonján de letolja azt akik megállnak beszélgetni egy pár percre egymással. Sokszor megfeledkezik az igáslóként robotoló emberéről és ha látja, hogy botladozik a teher alatt és kiakad akkor készségesen megemlíti, azt amit minden főnök az arcodba vág éspedig hogy ha nem tetszik valami, akkor nyugodtan leléphetsz (persze a felmondási időn után). Mivel ő is egyszerű munkásként kezdte végig kísérheted az átalakulását az évek során hogyan alakult át talpnyalóvá. Én semmi pénzért nem bújnék a bőrébe hisz nem nagyon áll ki az embereiért a gyűléseken, tehát teljesen azonosult a rendszerrel.
Amikor szakember kerestetik először a rokonokat kérdezzük meg, hogy ismernek-e valakit és csak utána jön a keresgélés az interneten. Az ajánlott ember pedig megérkezik és gyorsan kiderül, hogy bizony az ő elképzelései nem igazán felelnek meg a miénkkel. Természetesen ezt még jelezni sem próbáljuk hisz nem kérdőjelezhetjük meg az ő szakértelmét. A munka befejezése után pedig vagy hívunk valaki mást és újrakezdjük vagy együtt élünk pl. az esztétikai hiányosságokkal, mert nem tudjuk kritizálni a munkát, családi körben. Ezért mondogatom én mindig, hogy eszem ágában sincs olyan munkához hozzáfogni amihez nem értek az ezermesterek pedig már rég kihaltak.
Vannak emberek akiket már az első látáskor el lehet dönteni, hogy jó fejek-e vagy sem és vannak olyanok akikről később derül ki, hogy valójában milyenek. Az utóbbi kategóriába tartozik az én, mélyen tisztelt főnököm is. Történt, hogy pár évvel ezelőtt kitettek a falra egy ládikót amin az állt, hogy ha bármilyen balesetveszélyes dolgot látsz/tapasztalsz akkor írd meg. Kilenc év régiség után vettem a bátorságot és jeleztem ily módon, hogy legalább négy terméknek nincsenek megoldva a legyártásához szükséges segédanyagoknak a tározási helyük. Mivel ezekkel nem a saját tempóm után dolgozok, nagyon kell kapkodni és amikor megtelik a láda az öntési kelékekkel (amik elég nehezek) akkor vissza kell vinni ahhoz a kollégához aki előkészíti. Ott nála van a gond, hisz nincsenek kialakítva polcok (mint a menő modelleknél) ahová tehetném, ezért egy ládába kell rakni ami lent a földön van a vonal alatt (már sokszor bevertem a fejem), ráadásul nagyon szűk helyen kell manőverezni. Amikor a termelési menedzser úr megtalálta a cetlit, ráncolt homlokkal, mérgesen letolt, hogy miért nem mondtam meg direkt a szemébe (azért mert nem áll szóba az emberrel és gyorsan faképnél hagy) és ha nem tetszik akkor nyugodtan elmehetek. De így sem fogta fel, hogy mi a gond (mert halvány fogalma sincs, hogyan dolgozok) és öt perc alatt megoldotta a segédjével a problémát de úgy hogy még több rosszat csinált nekem. A történet lényege, hogy elfelejtették kiírni a ládikóra, legalább apró betűvel, hogy “ha valamit ötleted van és azt így jelzed akkor a termelési menedzserrel gyűlik meg a bajod“! Ezért készítettem a MI segítségével egy dalt amit neki ajánlok!
Aki szereti az országúti kerékpáros versenyek izgalmait nézni a tévén akkor sokszor elhangzik a kommentátor szájából, hogy egyes versenyzők a saját tempójukban tekernek de ha valaki támad akkor már nem tudja tartani az iramot és leszakad. Nem kell profi atléta legyél, hogy megtapasztald ezt az érzést, elég ha olyan munkahelyen dolgozol ahol valamilyen munkagép ritmusa diktálja az iramot, nap mint nap. Jönnek a gyártószalagon a termékek, leveszem az asztalra és elvégzem az én dolgom. A probléma csak az hogy kb. húszpercenként akad egy olyan darab amivel többet kell pepecselni és ha megállítom a szalagot akkor feltorlódnak a tálcák és felborul a ritmus. Ehhez még jön időközönként a megtelt ládák ürítése (az öntési formákkal) és ha megszomjazok akkor iszok, tehát kapkodás az egész. Az egész vonalon csak nekem jutott ki az a szerencsés helyzet, hogy ilyen helyen dolgozzak és úgy érzem, hogy nem becsülik meg eléggé a munkámat…
A jelenlegi munkahelyemen én voltam az első balek akit felvettek így jól emlékszem még a kezdetekre. Nagy csinnadrattával tárgyaltuk sokáig, hogy minden munkafázist csakis a kifüggesztett munkaleírás szerint kell csinálni, nem szabad attól eltérni, majd megszerezték az ISO 9001-es tanúsítványt (sőt egy embert jó pénzért ezért fizetnek, akit háromhavonta egyszer ha látok). Jött a megrendelő is könyvvizsgálatba, filmeztek és sok mindenbe belekötöttek. De az idő elteltével egy főnökcsere és a munkaerőválság után minden megváltozott. Az “éld túl a napot” mondás mindent felülírt és az agyafúrt melós olyan praktikákat, sőt sufniszerszámokat (amiket még a börtönben is megirigyelnék) talált ki, amit ha látna a kliens akkor elborzadna. Engem egy ideig nem érdekeltek de szép lassan beálltam a sorba és használnom a túlélés érdekében…
Palackba zárt üzenetek... 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!