Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “munka”

Surmók fejvadász

Photo by Alex Green on Pexels.com

Akkora a munkaerőhiány, már jó pár éve, hogy mindjárt a végső megoldást kell alkalmazzák a humán erőforrás osztályon, de erről majd később. Egyelőre találtak egy olyan vállalkozót aki egy munkaerő közvetítő fedőcéget hozott létre ahová olyan “nyomorult” emberek is jelentkezhetnek akiknek az erkölcsi bizonyítványuk nem tiszta vagy tartozásuk van a bankban ezért készpénzben kapják a fizetésüket (különben a tartozást a bank egyből lekapcsolná). A követelményeken is enyhítettek, most már az iskolázatlanság is jó, elég ha van két erős lábad és egy buta fejed. Azt nem értem, hogy miért nem bízták az egészet egy jól bejáratott, szakosodott cégre és hogyan találtak rá erre a surmók fejvadászra, talán mert olcsóbb. Egyelőre elmarad az ipari robotok forradalom és hiába jönnek most már az emberek dolgozni Magyarországról is (habár ezt csak az RTL híradóban láttam) a végső megoldás az ázsiai munkaerő behozatala lesz és a végén csak a vezetőség marad a munkások mind odavalósiak lesznek. Más cégeknél ez már elkezdődött hisz amint már írtam sokszor áramlik a tőke nyugatról keletre az emberek pedig fordítva vándorolnak. Ezért a következő évtizedekben megvalósul a nacionalista pártok rémálma, fogy az őslakós tehát fajkeveredés és elmuzulmánosodás várható.

A sikeres, nagyváradi vállalkozó

Vannak sikeres, helyi vállalkozók szép számmal, Nagyváradon is. Ha véletlenül szembejön ez a nagyszerű hír akkor mind kívülálló, laikus kissé irigykedve nézed, hogy a helyi vállalkozó, kemény munkával felépített egy cégbirodalmat és sok embernek ad kenyeret. Azt is láthatjuk, hogy bizony munkaerő problémái vannak ezért kénytelen Ázsiából hozni embereket. Miért van ez? Nos azért mert kevés fizetést ad ezért a helyiek inkább külföldre vagy máshová mennek a betevő falatért dolgozni (keresik az Eldorádó céget). Tehát első látásra minden szép és jó de az éremnek két oldala van, az egyik fényes a másik meg kopott. Úgy tudom, hogy már 2,7 millió román vándorolt el és a népesség tovább csökken. Itt már akkora a jólét, hogy nincs aki elvégezze a piszkos munkát ezért kezd körvonalazódni Orbán Viktor rémálma, egyre több az ázsiai! Annyit tisztázzunk, hogy nekem semmi bajom nincs velük és nem vagyok rasszista, apropó dolgoztam, régebb kerek egy hétig az úrnak és úgy felbosszantott, hogy elmenekültem…

Sztahanovisták

Vannak olyan kollégák akik amikor odakerülnek a céghez relatíve rövid időn belül rájönnek, hogy csak úgy tudnak előbbre jutni ha simulékonyakká válnak és soha nem mondanak nemet, semmire. Kevesen vannak, lehet nem is tetszik nekik a rendszer de tudják, hogy csakis egyetlen mód van arra, hogy magasabbra jussanak a ranglétrán éspedig az, hogy a főnökök minden óhaját teljesítik. Nem érdeklik az sem, hogy kevés a fizetés ezért az egyetlen módja, hogy több pénzt keressenek az hogy sportot űznek a túlórákkal ami egyébként illegális (havonta a megengedett 32 óra de ők büszkén dicsekszenek, hogy a dupláját dolgozták). Vannak olyanok is akik annyira közel kerültek a tűzhöz, hogy rávették a kisebb főnököt úgy alakítsa a munkát, hogy szombatonként mindig tudjanak bejönni (őket hívom a Karamazov testvéreknek). Ezért kellene újra bevezetni a Sztahanovista mozgalmat és minden hónap elején átadni a díjat, ünnepélyes keretek között, a józan gondolkodású kollégák, pfujolása közepette.

A mesterember

Photo by Caleb Oquendo on Pexels.com

Manapság nehéz egy jó mesterembert találni (talán azért mert mind elmentek nyugatra). Mindig úgy indul a történet, hogy elromlik valami, történetesen egy radiátor szelep és mivel már fűtési szezon van gyors megoldást kell találni, tehát nem idegen embert keresünk hanem az ismerőst. Egy hét után érkezik és ahogy betoppan az ajtón látszik, hogy nagyon siet (talán azért mert tudja, nem kérhet sok pénzt a munkáért hisz rokon) majd félkész munkát hagy maga után, mondván, hogy miért nem fényképeztük és küldtük volna el neki a problémás csapot (mert nagyon ritka és nem található minden szaküzletben). A másik eset amikor hanyag munkát végez és vagy elfogadod vagy keresel valaki mást aki utánacsinálja (esetleg megtanulsz magad, például csempézni). Nem tudom, hogy amikor millió dolláros, szuper lakásokat nézek az interneten akkor azokat kik csinálták, hisz nem tudnék belekötni semmibe…

Chaise Longue

Vannak olyan kollégáim a munkahelyen akik úgy alakítják a napjukat, hogy minék kevesebbet kelljen felállniuk a székről (értsd, lazsálnak, lopják a napot) sőt amikor cigizni mennek akkor is viszik magukkal az ülőpárnát. Nem azt mondom, hogy nem dolgoznak de sokszor csak irigykedek rájuk mert én sokszor nem tudok leülni egy kicsit pihenni mert a munkám nem engedi, sőt sokszor a székemet sem találom. Az is igaz, hogy senki sem szeret ilyen helyen melózni de az eszem megáll amikor látom, hogy lehetetlen időpontokban nassolnak vagy csak simán a telefonjukon lógnak. Sokan még szombaton is bejönnek mondván, hogy valahogy csal eltelik, valójában pedig lopják a napot és duplán fizetik. A főnökök érdekes módon ezt nem látják de azt sem, hogy sokszor a hátamon csurog a víz úgy kell kapkodjak a bal oldalamon pedig a kedves kolléganő palacsintázik. De nem kell aggódni hisz a világ első számú, elektromos motorokat gyártó vállalatánál dolgozok, éljen a termelékenység és az hatékonyság! Tehát szóljon a fenti dal, amit nekik dedikálok szeretettel!

Állásbörze

Job Fair

Az állásbörzét a helyi média már egy hónappal a megrendezése előtt nyomatja és minden nap jut egy cég amit részletesen bemutatnak. Soha nem voltam még ilyen rendezvényen de nagyon szeretném egyszer megtrollkodni, hisz észrevettem, hogy mindig ugyanazok a résztvevők vannak jelen. E jelenség mögött az áll, hogy nem találnak melósokat mert tudjuk, hogy munkaerő krízis van és már csak idő kérdése, hogy ha nem szeretnék végleg bezárni a boltot akkor kénytelenek lesznek idehozni az olcsóbb, ázsiai munkaerőt (a köztisztasági vállalat már lépett). Szerintem az egész úgy zajlik, hogy a standoknál a szépen felöltözött nénik és bácsik, készségesen fogadják az érdeklődőket de nem árulják el a legfontosabbat a fizetés nagyságát tehát egy átverés az egész mert ha már megegyeztél és eljutsz az interjúig akkor sem derül ki semmi, azt ígérik, hogy három hónap után fizetésemelés jön, ha megfelelsz nekik. Persze az idő letelte után, hallgatnak mint szaratog a fűben és amikor kezded rázni az öklöd csak utána emelik meg egy kicsit a béred, pedig az infláció már elszaladt és nyakunkon az energiaválság. Bíz Isten elmennék és rányomtatnám egy trikóra amit viselnék, hogy “Kész átverés az egész, jobb ha mással töltöd az időd!”.

Hikikomori

Photo by Nawfal Makarim on Pexels.com

Elárulom, hogy én otthonülő típus vagyok és sokszor ha elfogy a kenyér de van mondjuk, friss padlizsánkrém még akkor sincs kedvem lemenni a közeli kisboltba, inkább eszek valami mást (pedig rendelhetnék interneten is de azt még luxusnak tartom). Az igazsága az hogy legtöbbször azért nem mozdulnék ki otthonról mert egyszerűen nincsen kedvem találkozni olyan kollégákkal akik nagyon távol állnak tőlem. Van egy érdekes jelenség a hikikomori ami Japánból származik és olyan embereket érint akik hat hónapnál tovább ki sem mozdultak a házból, különböző okok miatt. Számukra a legnagyobb gond az hogy nem tudnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak és nem bírják a kudarcot. Nagyon sokszor nekem is ilyen a hangulatom és csodálkozok azokon akik munka után, majdnem minden nap találkoznak valamilyen ismerőssel vagy rokonnal és késő este érnek haza…

Nyugdíjazási buli

A minap az egyik, idősebb kolléga bejelentette, hogy holnaptól már ne várjuk mert nyugdíjba vonul. Egy kicsit meglepődtem és elgondolkoztam azon, hogy senkinek a cégnél nem jutott az eszébe, hogy felköszöntsék és csak annyival maradt, hogy három nap múlva amikor újra bejött az irodába és aláírta az utolsó dokumentumokat elköszöntek tőle és hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívántak neki. Ez borzasztó egy hozzáállás és van több javaslatom, hogyan lehetne emlékezetessé tenni az utolsó napot a cégnél.

  • Az egymásra rakott kartondobozok mellé beáll a targonca és megfelelő védőfelszerelésbe, felnyomja a plafonig a vállalkozó kedvű kollégát, majd az onnan leugrik mint a profi kaszkadőrök
  • A konferencia teremben, Bögyös Manci kolléganő előad egy rúdtáncot vagy egy hastáncot
  • A nagyfőnökkel el lehet fogyasztani egy pohár Hennessy konyakot miközben anekdotáznak
  • A guruló targonca, leeresztett kosarában, ugyancsak Mancival imitálni a Titanic híres jelenetét (amikor Jake átöleli Roze-ot a hajóorron állva)
  • Bejárni a falon túli laboratóriumot és az egyik ott dolgozó mérnök magyarázza el, hogy valójában milyen egy napja mert az átlag melósnak fogalma sincs róla
  • A főmenedzser beöltözik limuzin sofőrnek és hazafuvarozza a friss nyugdíjas kollégát
  • Aranyozott trófea és A legjobb rézbakkerelő diploma ünnepélyes átadása

Pánikvásárlás

Ezt a jelenség is csak szép hazánkban történhet meg, jön egy álhír valahonnan, hogy holnaptól meg fog drágulni az üzemanyag és akkor mindenki rohan a benzinkutakra és tankol annyit amennyit csak bír majd hazajövet vegyen még két raklap étolajat, cukrot meg lisztet. Nos így megy ez a munkahelyen is, valaki kap egy fülest, hogy hoztak egy csomó munkavédelmi kesztyűt és azonnal rohan, hogy elvigyen, legalább tíz párat, közben szól a közvetlen munkatársainak is hogy ők is intézkedjenek. Aki becsületesen csak akkor cserélné le a kesztyűjét amikor kiszakadt, üres dobozokat találna. Ilyenkor megkeresi a górét és elpanaszolja, hogyan járt ő meg kinyitja a nem használt, festő kuckó ajtaját és láss csodát egy igazi ABC tárul a szemed elé ahol minden fogyóeszközt megtalálsz, Isten hozott Balkánon.

Virtuális vandalizmus

Sokszor találkozok olyan plakátokkal a városban amit ha meglátok akkor kinyílik a bicska a zsebemben, hisz szerintem valótlanságokat állítanak. Itt van a fenti képen a legújabb, jön a laikus ember, meglátja és elhiszi amit állít (jelen esetben “jómunkásembereket” keresnek egy multinacionális céghez ahol én is dolgozok), jelentkezik, elhiszi a marketing rizsát amit nyomnak neki két napig majd egy havi meló után rájön, hogy átverték. Rögtön kezdjük azzal amit a plakát állít, “Az első számú, elektromos motor gyártó” ami lehet igaz de az ipari parkban még működik két másik, hasonló profilú cég aki szintén ezt állítja magáról. Jogosan hinnéd, hogy ha tényleg úgy lenne akkor nem olyan állapotok uralkodnának mind amit én tapasztalok nap mint nap, hisz hiába egy multinacionális nagyvállalat nem biztosítják számunkra azokat az eszközöket amikkel legyárthatnánk az általuk megkövetelt minőségben a termékeket és nem tartják be a munkavédelmi szabályokat, habár a cég színe zöld egyáltalán nem “zöld” hisz pl. brutális oldószerekkel mossák fel a padlón maradt ragasztót (amik az iránymutató szalagok után maradnak) és a legvégére hagytam a legfontosabbat, hogy pocsék a fizetés. Hiába a Szenvedély, lelkesedés, szívósság/állhatatosság (ezzel nem tudom mit akarnak mondani) de még a szlogenünkkel sem ami a következő, Mindent az álmokért. Tehát ár/érték arányban nem éri meg ott dolgozni (hogy miért melózok én mégis ott, nos az megér egy új bejegyzést) Ezért, virtuálisan leöntöttem festékkel a plakátot…

Post Navigation