Palackba zárt üzenetek…

A proli (operátor) egy napja

Reggel 5:50-kor szólal meg az ébresztőóra ami rögtön kiugraszt az ágyból (direkt másfél méterrel van odébb, hogy ne lehessen szundira kapcsolni). Egy csésze előrefőzött tea, fogmosás, vécézés öltözés és irány a buszmegálló. Ugyanaz a forgatókönyv minden nap, ugyanazok az ismerős, álmos arcok sőt van amikor a járművek is azonosak. A buszon ismét “jómunkásember” szag csap meg hideg van és nincsen fűtés a székek koszosak de az ablakra kiragasztották az ISO 900-valahány szabványnak megfelelő matricát. Két megálló után rohanás a villamosra ami még szánalmasabb, huszonöt évesnél is régebbi csehszlovák Tátra, valahonnan Magdeburgból. Még büdösebb, még piszkosabb. Útban a gyár felé a harmadik megállónál trágyaszag csap meg ahogy kinyitják az ajtókat a végállomásnál pedig ismeretlen, savanyú és szerintem mesterséges bűz fogad. A gyárba beérve felveszem a munkaruhát, kiveszem az ásványvizet (január óta nem működik az ebédlőben a vízszűrő a gyárcsarnokban pedig a karbantartókhoz került) majd leülök az ebédlőben 10 percre, közben elmajszolok egy müzliszeletet. Jönnek a kollégák, van aki egyből bemegy van aki kimegy cigizni. 7 óra előtt 10 perccel indulok, új-lenyomat olvasás és papírok aláírása (az elsőt az ESD miatt a másodikat a csavarhúzó nyomatékáért). A vonalon már sokan dolgoznak főleg a nyalósok, jönnek a közvetlen munkatársak, megnézem a napi tervet (4500 db Blu-ray lejátszó amiből a mi csapatunknak 928-at kell összerakni/letesztelni), megszólal a csengő és indul a verseny (én sportversenynek tartom csak itt naponta indul a futam)! Általában kell legalább másfél óra amíg belejövök a csavarozásba, persze a többiek fiatalok meg ügyesebbek, vagy esetleg naivabbak de gyorsabban csinálják. Nem lehet hibázni mert ha hibázol akkor pellengére állítanak a koreaiak a román főnökökkel karöltve. A karbantartóktól időnkét festék meg frissen vágott fém szaga tódul ki, télen hideg van nyáron meg meleg. Nincsen norma de minden csapat egymással konkurál, tehát a csapatszellem nem működik. Egész nap csak azt lehet hallani, hogy “hajrá” meg “gyorsabban”. Embertelennek és tisztességtelennek tartom az egészet, nem beszélve a kevés fizetéstől elkezdve az ócska szerszámokig, berendezésig. Az utolsó percekben a legnagyobb a hajsza mert csak dudaszóra fejezzük be a tervet jön ismét a rohanás (csak hogy minél előbb kikerülj az átkozott gyárból) a villamos után, gyorsan eltelik a délután és ismét indul a mókuskerék elölről…

Sokszor megalázva érzem magam, egyáltalán nem vagyok büszke, hogy közvetve a világ legnagyobb, elektronikai cégének dolgozok és néha azt kérdem, hogy mit keresek én itt de muszáj csinálni mert az életmódomnak ez az ára és ahogy nagyanyám is mondogatta a munka nem szégyen.

Fuckin England

Az már csak hab a tortán amikor a munkahelyen, Angliának kell készítsünk termékeket. Tudnivaló, hogy ott egy kicsit minden más, a volán jobb oldalon van, nincsenek keverőcsaptelepek, a bíráknak rizsparókája van stb. magyarán egy kicsit minden konzervatív (vagy csak azért, hogy elkülönüljenek, a franciáktól). De most az elektromos berendezések dugaszára szeretnék fókuszálni ami természetesen sokkal másabb mint nálunk, olyan mint egy nagy bunkó, van benne egy ellenállás és három lábú (minden elektromos berendezésen ilyen még azokon is amilyeneken nálunk nincsen földelés). Tehát sokkal nagyobb, nehezebb sőt még van egy kis védőkupakja is. A kívülállót ez abszolúte nem érdekli de ha naponta le kell gyártani 1.500 ilyen készüléket amit Angliának szántak akkor már más a helyzet. Röviden sokkal jobban elfáradsz. Ha majd egyszer arra járok és egy áruházban megpillantom a munkánk gyümölcsét, akkor a képen látható mintájú pólóban fogok mutatkozni.

Miért nem maradok túlórára?

Ez a kérdés eléggé összetett de megpróbálom, szubjektíven elmagyarázni. Három dolog miatt kell túlórázni (vagy ahogy ők nevezik “overtime”) nincsen alkatrész, nem tudtuk befejezni a napi tervet, vagy azért, hogy másoknak segítsünk. Pl. kiderül, hogy nincsen alkatrész (ami nem miattam van) Mr. Choi rögtön utasítja az emberét (jelen esetben “Savanyú a csokoládé” Adriana), hogy a vonalfőnök kérdezze meg, ki szeretne maradni. Kiderül, hogy nagyon kevesen, ekkor Mr. Choi ideges lesz és azt adja utasításba, hogy a Superviser (micsoda egy hülye megnevezés!) minden egyes operátorra (régebb proletároknak hívták, vagy jómunkásembereknek) gyakoroljon nyomást azért, hogy minél többen maradjanak. Én megfogadtam, hogy soha de soha nem fogok még egy percet sem túlórázni. Miért? Mert Mr. Choi ilyenkor úgy néz rám mintha a tegnap erőszakoltam volna meg a húgát (akit Miss Koreának választottak, ebben az évben) és amint már említettem csak egyetlen cél jár a fejében, hogy a befektetett, millió euróknak a többszörösét nyerjék vissza 5 év alatt, rabszolgamunkával (mert unokáink így fogják tanulni az iskolában amit mi most csinálunk). De van ennél másabb magyarázat is, antiglobalista vagyok, utálom ezt a fogyasztói társadalmat és az egész rendszert! És van még egy ok, amit szinte elfelejtettem a törvény azt írja, hogy aki akar csak az maradhat…

Csapatmunka

A csapatmunka lényege, hogy mindig van valaki akire rá lehet fogni, hogy miatta nem teljesített jól a csapat. Egy nagy gyárban is igaz ez a mondás, kioktatnak mindenkit hogyan kell melózni, mit szabad és mit nem. Ha minden szabályt betartasz akkor lemaradsz (nem tudod befejezni a napi darabszámot), ha pedig csalsz és nem veszik észre akkor te leszel a sztár. Pedig vannak kamerák, jönnek az ellenőrök de mindenkit ki lehet cselezni, a hibát pedig nehéz észrevenni mert legtöbbször csak a kedves felhasználónál jelentkezik jóval később. Én megfogadtam, hogy úgy próbálok dolgozni, hogy ne találjon rajtam fogást senki, mintha japán sztrájkban lennék. Persze így jobban elfáradok de legalább betartottam a minőségi normákat!