Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “politika”

Vuelta és a palesztinok

Aki követi a tévében az országúti kerékpárversenyeket azok értetlenül álltak az idei Vuelta történései előtt. Az történt, hogy palesztinpárti tüntetők többször megzavarták az eseményt és két szakaszt be sem lehetett fejezni két másikat pedig le kellett rövidíteni. Utánanéztem és rájöttem, hogy azért volt ilyen furcsa az idén ez a verseny (és úgy fogunk visszaemlékezni rá, hogy a 2025-ös ahol tüntetések voltak) mert a spanyolok kiálltak a palesztin nép mellett és nem szívesen látták a mezőnyben az Israel Premier Tech csapatát ami egy izraeli-kanadai üzletember irányít és aki nyíltan támogatja Benjámín Netanjáhút. A sport sok helyen összefonódik a politikával (erről majd később egy bejegyzésben majd írok) de a kerékpárversenyeket ideális megzavarni hisz nem stadionokban zajlik hanem a közutakon. Persze én sem értem, hogy mi zajlik Izraelben és mikor fognak végre megegyezni a palesztinokkal (szerintem amíg nem lesz önálló államuk addig soha).

Egy igazi hazafi

Nagyon megmozgatott a Pet Shop Boys legújabb zenéje (akik tróger koromban a kedvenceim voltak). Kevés zenekar politizál és nem is vártam tőlük ilyet de le a kalappal, előttük de Alekszej Anatoljevics Navalnij iránt is aki egy igazi bátor ember volt, egy igazi hazafi, hisz miután Putyin megmérgeztette és hagyta, hogy Németországba felépüljön tudta, hogy ha visszatér akkor letartóztatják de mégis megtette és hőssé vált. Összefoglalja a jelenlegi helyzetet és elgondolkoztat. Remélem, hogy valamikor teljesülni fog a vágya és Oroszország szabad lesz, a cárevics pedig a pokolba jut!

Politika a családban

Ha forgatókönyvíró lennék akkor egy olyan történetet írnák amiben egy nagy családi összejövetelen a rég nem látott rokonok közül a két legvehemensebb figura az ünnepi ebéd után, több pohárnyi bort legurítva összekap egymással mert az egyik a bal oldalon áll a másik meg a jobb oldalon, annak is a legszélén. Meg lehet csinálni magyar, amerikai esetleg svéd mintára is. Mindez azért történik mert mostanában nem lehet civilizáltan elbeszélgetni egymással hisz árad a gyűlölet nem hallgatják meg egymás érveit mert mindenki a maga kis buborékában éli az életét (az orosz propaganda áldozatai). Én csak azt tudom mondani, hogy nem értek egyet a nacionalista, szuverén, jobboldali párteszmékkel mert szerintem nem jó irányba vezet. Hogy miért? Nos ezt komplex feladat elmagyarázni (bárcsak lennék szakértő) egy bejegyzésben amihez most nincs sem kedvem sem időm de majd valamikor megpróbálom! Addig is jó szórakozást kívánok a lenti videóhoz ami némi magyarázatot ad hogy melyik a jó irány.

Válaszút

A mai napon eldől, hogy hétfőn egy rosszabb világra ébredünk vagy marad a jelenlegi megszokott amit már 35 éve élünk. A legérdekesebb kérdés, hogy a tömegek miért fordultak el ettől és miért kacsingatnak egy szélsőjobboldali, nacionalista figura felé? A válasz összetett hisz az emberek mindig azt mondták a politikára hogy őket nem érdekli mert a politikus egy olyan állatfaj aki lop, csal és hazudik. De most hisznek ennek a furcsa szélsőséges fickónak aki szembeszáll a rendszerrel és azt képviseli mint az összes többi, európai testvérpártja (Putyin és Trump jó fejek, az ukránok és Brüsszel felelős a háborúért, nem kell nekünk NATO és EU stb.). De van egy dolog amivel még megfejeli, ugyanis utálja a magyarokat. Ezért ha nyer akkor rendkívüli nehéz lesz nekünk, együtt éldegélni a többséggel hisz a jóravaló, román ember pillanatok alatt át tud állni az ő pártjukra és mindent lenullázhat amit eddig elértünk. Ráadásul együtt fújja a passzát szelet, Viktorral ezért sok erdélyi magyart összezavart. Remélem, hogy fölül fog kerekedni a józan ész és akik nem mentek al szavazni az első körben most meggondolják magukat és jó helyre ütik a pecsétet…

A román szélsőjobb szavazó robotképe

Az utóbbi időben minden statisztika azt mutatta, hogy Románia, gazdaságilag lehagyta a környező országokat és minden flottul megy. De a Covid járvánnyal kezdett megerősödni a szélsőjobb majd a semmiből jött, látott és nyert Călinescu. Sokan kérdezik, hogy miért történhetett mindez? Ki szimpatizál ezekkel? Megpróbálom leírni, hogy milyen a román szélsójobboldalra szavazó ember robotképe.

  • Nem hisz a Covidban és a vakcinákban
  • Szerinte Putyin és Trump csak jót akarnak a világnak (avagy az orosz propaganda áldozata)
  • Az ukránok a felelősek a háborúért
  • Az EU-ból semmi haszna nincs szép hazánknak és jól ellenénk nélküle
  • Soros a legnagyobb gazfickó
  • Román hazafiként élni nagyon jó
  • Nagyon boldog amikor bezáratják a Lidlit, valamilyen kihágásért
  • A romániai magyarok jobb ha elhúznak a búsba

Ha tőlem telne akkor csak úgy engednék valakit, államelnök jelöltségre ha átmenne egy nyilvános vizsgaféleségen, amit a köztévében rendeznének de úgy hogy az illető hazugságvizsgálóra lenne kötve és ha nem érne el bizonyos pontszámot akkor kiesne.

Az új világrend

Épp a szemünk előtt omlik össze az a világrend amit már 35 éve élünk, megszoktunk és kedveltünk hála a piros sapkás, narcisztikus bohócnak és az udvari bolondjának. Egyszerűen kijelenthető, hogy elárulta Európát és Putyin mellé állt így rá jellemzően borzasztó kiszámíthatatlan lett miatta a jövő. De belerúgott Romániába is és az alelnöke révén csalással vádolta meg az alkotmánybíróságot, amiért megsemmisítették a választást. Állítólag az oroszok kerek perec megmondták, hogy addig nem nyugodnak míg Európa keleti fele nem fog az ő érdekszférájukhoz tartozni újra. Rövid távon pedig, szerintem az várható, hogy Gheorge Călinescu megnyeri a választást Ukrajna elesik a jelenlegi román kormányt is megbuktatják majd jönnek a szélsőjobboldaliak és húzhatunk a francba. Bevált a türk basa jövendölése csak azt nem értem, hogy ez miért lesz jobb nekünk?

Miért hódít a butaság?

Mindig rácsodálkozok, hogy az emberek sokasága (beleértve a rokonokat, ismerősöket is) miért hiszik el, feltétel nélkül a hamis híreket a szélsőséges, jobboldali populizmus által szajkózott dumát. Az alábbi rádióműsorban, Pogátsa Zoltán megpróbálja megmagyarázni (35:41-től kezdődik). Az átkosban ha igazi hírekért a Szabad Európa rádiót hallgattuk, most pedig itt van az internet de az emberek mégis a Facebookon lévő, buborékfelhőben szocializálódnak (az ismerőseiken keresztül). Az oktatás minősége miatt pedig olyan emberek kerülnek ki az iskolából akik funkcionális analfabéták. Milyen világ vár ránk ha Trump nyer, novemberben?

2024

Hogy mi várható 2024-ben? Sok minden de talán a legfontosabb esemény az egész emberiség számára Trump és Biden csatája lesz és szerintem ha az előbbi nyer akkor sokkal rosszabb lesz mindenkinek (ezt csak Viktor és Putyin gondolja másképp). A romániai választásokban is bekövetkezhet a legrosszabb hisz elképzelhető, hogy két rossz közül a kisebbik rosszat kell válasszuk (mint annak idején amikor a második fordulóba Iliescu és Vadim került), miközben az RMDSZ meggyengült, a szélsőjobb pártok pedig megerősödtek. Máris adóemelés jött így megint kevesebb pénz marad a zsebünkbe. Reméljük a legjobbakat és legyünk optimisták de jobb félni mint megijedni…

Édes semmittevés

Photo by LinkedIn Sales Navigator on Pexels.com

Egyszer említettem, olvasnivalónak a Bullshit jobs c. könyvet és azokat a videókat amikben bemutatják a programozó vagy szakács egy napját a munkahelyükön. Általában mindenki keményen dolgozik és nincs megfizetve, főleg a versenyszférában. A legjobb munkahelyek az állam adja mert ott könnyebben lehet szórni a közpénzt és amikor ilyen hírt olvasok a sajtóban akkor kinyílik a bicska a zsebemben. Történt, hogy Szatmár megye Tanacsában az egyik helyi képviselő a tavaly alkalmazott egy tanácsadót aki most azért mondott fel, lelkiismereti okok miatt mert elmondása szerint azóta nem csinált semmit. Még az is kiderült, hogy ezért jól meg is fizették és a tanács egyes irodáiban édes semmittevés folyik. Ezek után nagyon szeretném tudni, hogy az én befizetett adómból milyen lehet a napja, mondjuk a megyei prefektusnak (Magyarországon a megfelelője a főispán) stb. Emberünkben azt kell értékelni, hogy mindezt elmondta a nyilvánosságnak és felmondott. El sem tudom képzelni, hogy hány ilyen semmittevő embert fizetünk akiknek csak az a munkájuk, hogy lógnak az interneten és megbeszélik az esti meccset a kollégával…

Nyugat vs. Kelet?

Nagyon sok, erdélyi magyar a Fidesz szócsövén keresztül egy az egyben elhiszi az orosz propagandát és azt mondja, hogy az ukránok a hibásak mert elnyomták a kisebbséget, valójában az Egyesült Államok provokálta ki a háborút és Putyin jó fej (meg Trump). Nem lehet tudni, hogy mivel vették meg az oroszok Orbán Viktort, esetleg zsarolják valamivel de tény hogy szembe áll a Nyugati értékrendekkel és Keletre húz (libernyákok, gender őrület, Sorosozás migránsok és persze Brüsszel). Most pedig elgondolkozok azon, hogy mit köszönhetek én az oroszoknak. Nyolc évig tanultam az iskolában a nyelvet és csak annyi maradt meg bennem, hogy До свидания, kommunizmusban éltem 20 évig és semmi jót nem tudok elmondani róla, persze élveztem a gyermekkoromat de nem felejtem el, hogy nem volt élelmiszer a boltokban, télen villanyáram, a tévében pedig csak Ceausescut láttuk és a lényeg, hogy nem demokráciában éltünk, drága jó apám pedig mindig azt mondogatta, hogy “Vigyázz mit csinálsz fiam mert elvisznek és megverik a seggedet!”. És mit kaptam a Nyugattól? Nos felsorolni sem tudnám. Százszor megnéztem a moziban a Csillagok háborúját, nagyon menő voltál ha szerezni tudtál egy farmernadrágot (én a barátommal a marosvásárhelyi ócskapiacra jártunk ami három óra zötykölődés volt a koszos, személyvonattal), kazettás magnó kellett az akkori popslágerekkel, többsebességű bicikli, kanadai hokikorcsolya meg olasz hócsizma. Aki azt mondja most, hogy a nyugati rendszer, a demokrácia nem jó inkább a nagy vezér által diktált autokráciát (illiberális) preferálja, nos az szépen fogalmazva is egy tudatlan ember. Az az ország aki a 21. században háborút indít egy szuverén állam ellen az felháborító és elítélendő!

Post Navigation