Emberek…
Nagy az Isten állatkertje, szokták mondani akkor, ha olyan embereket látunk, akik nem férnek bele a mi értékvilágunkba. Nekem is volt szerencsém megismerni, sokféle embert, de ha rájöttem, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon akkor elfordultam tőlük. Nem szeretem azokat, akik a hátam mögött, valótlanságokat állítanak rólam, és a szemembe meg nevetnek. Megveregetik a vállam, hogy „majd kiállnak értem” de amikor eljön a pillanat, hogy bizonyítsanak, akkor hallgatnak, mint Szaratog a fűben. Ha az embert olyannak nevelik, hogy mindent lenyel és nem nyitja ki a száját, akkor hamar észreveszik, hogy az illetővel lehet packázni. És ott vannak még a régi jó barátok, akik egyszerűen csak úgy lekopnak, hogy „majd tartjuk a kapcsolatot” de csak háromévente futsz össze velük, akkor is véletlenül. Vagy azok az osztálytársak, akik most csak folyton arról dicsekednek, hogy mennyi sok pénzük van és milyen jó helyen, dolgoznak, Németországban. Itt vannak a tisztelettudatlanok, akik fiatalabbak de alkatuktól fogva a vezérbika szerepét töltik be a falka élén, és rögtön leFerikéznek. Nem utolsó sorban megemlíteném azokat, akik csakis azért akarnak a barátaid lenni, hogy majd később profitálni tudjanak a barátságból, mindig csak akkor látogatnak, meg ha valami bajuk van és soha csak úgy, beszélgetni. Kijelenthetem, hogy most nagyon kevés barátom van, a régiekben pedig csalódtam és nincsen remény, hogy megváltoztassam a véleményüket róluk…
Palackba zárt üzenetek... 