Politikai hitvallás
Sokan kiábrándultak az Európai Unióból és azt mondják, hogy nem működik jól, sőt sok állam ki akar lépni belőle. Nekem teljesen más a véleményem róla, hisz habár Románia nem tud élni az unió által adott lehetőségekkel (Nagyváradon használt villamosokat vesznek Berlinből, Miskolcon pedig Uniós pénzből lecserélték az egész állományt újakra sőt Montenegróban láttam európai pénzből finanszírozott autópályát, pedig ők nem is tagok) mégis sokkal jobb, hogy beléptünk (a városi hőerőmű átállását, földgázra csakis az EU-nak köszönhetjük). A migrációval én sem értek egyet (erről bővebben majd később), úgy ahogy most zajlik (viszont nem osztom a Fidesz álláspontját) de meggyőződésem, hogy Európa csak akkor lehet sikeres ha átalakul egy központilag irányított, (egységes közigazgatással, törvényekkel stb.) állammá vagyis Európai Egyesült Államokká. Én ezt sokkal jobban bírnám elsősorban azért mert szép hazánkat a helyi politikusok egyszerűen nem tudják irányítani (ezt mondja Kelemen Hunor is) és jobban eltűrném ha pl. egy német mondaná meg nekem, hogy jövőre több adót fizessek-e vagy sem. Persze ez más uniós államoknak a rémálma (pl. Lengyelország, vagy Magyarország) de akinek nem tetszene azt kiraknám a körön túlra (szóval jobb egy liberális kormány mint holnap egy ultrakonzervatív, esetleg autokrata).