Tüntetés a járványkorlátozások ellen
A tudatlan szülők oda jutottak, hogy már a mi városunkban is rendeztek a minap tüntetést a járványkorlátozások ellen. Azért jelentem ki, hogy tudatlanok mert amint már említettem nem a szakembernek hisznek hanem a közösségi médiában az ismerőseik által megosztott hamis hírekben és az összeesküvés elméletekben. Tudom ez is egy védekezés de elfelejtik azt a tényt, hogy az ez a járvány azért jött létre mert az ember durván kizsákmányolja a természetet. Tudtommal itt senki nem emelte fel a szavát ezért sőt a többség nem is tesz ellene semmit. Nyugodtan megkérdezhetem, hogy Te mit teszel azért, hogy a szénlábnyomod kisebb legyen? Én biciklivel járok a munkába (még akkor is ha reggel fagy) télen meg tömeg-közlekedek és este kikapcsolom a konnektort (nincsen készenléti állapot). Ami pedig a legfontosabb, hogy egyre jobban mellőzöm a húsfogyasztást.