Én és a sport
Sportolni gyakorlatilag akkor kezdtem, amikor megkaptam az első biciklimet, ami nagyon hozzám nőtt. Annak idején kétféle Pegas típusú kerékpárt lehetett beszerezni, a Schwinn koppintásút és az összecsukható, kemping-et, nekem az utóbbi jutott. Nagyon sokáig eltartott, a végén már szégyelltem felülni rá, annyira leamortizáltam. Az iskolában, a fiúk futballoztak, a leányok, pedig kézilabdáztak, más alternatíva nem volt, csak a bemelegítő gyakorlatok. Természetesen én is kipróbáltam a futballt, először csatár voltam, (mert sok gólt akartam rúgni) ami nem igazán jött össze, így a középpályára kerültem, majd hátvédnek és a legvégén a kapuba. Kapusként töltöttem el a legtöbb időt, itt jöttem rá, hogy mi a csapatjáték lényege (mindig van egy ember, akire rá lehet fogni, hogy miért nem mi nyertünk!) és a középiskola végén már a lelátón követtem a meccseket, és csak akkor rúgtam labdába, ha kikerült a pályán kívülre és én pontosan ott tartózkodtam, hogy visszaadjam. Akkoriban az unokatestvérem teniszezett és mindenben őt akartam utánozni ezért kipróbáltuk és rájöttem, hogy az ilyen sport való nekem, mert mindenben magamra vagyok utalva, és senki nem szól bele a játékomba! Sajnos falun nincsenek teniszpályák és sokszor abba kellett, hagyjuk a játékot, mert a kézilabda pályát ilyenkor teljesen kisajátítottuk és a többség futballozni szeretett volna. Amikor partner nélkül maradtam (mert a barátaim mind elszállingóztak, jobb megélhetés reményében városra) nem maradt más, mint újból a bicikli, annak is a terep változata, a hegyikerékpár. Talán ezt szerettem a legjobban, hisz nincsen annál csodálatosabb, amikor a friss levegőn tekersz, a hegyek között, amint öt pásztorkutya kerget! A nagyvárosban viszont már nem merek az utakon kerékpározni ezért a legideálisabb sportolás a szobakerékpár, ha süt, ha fúj, minden nap lenyomhatsz legalább 4 kilométert, főleg azért, hogy fitt legyél és megnyugtasd magad, hogy tettél valamit az egészséged megőrzéséhez!
Palackba zárt üzenetek... 