Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “emberismeret”

Emberismeret

Azt hiszem, elmondhatom most már magamról, hogy jó emberismerő lettem. Talán nem is értek igazából semmihez az életben de a fenti témához igen. Valahogy majdnem már első látásra ki tudom szűrni a nehéz embereket. Az első példa a volt szomszédom, akit ritkán láttam gyalogosan járni, de amikor ment az utcán le lehetett mérni már csak a járásáról, hogy milyen ember is lehet. Sokkal később, amikor dolgoztam neki egy hetet, rájöttem, hogy igazam volt. És itt vannak a nehéz legények, akiknek a kedvenc sportjuk a biliárd, a foci és a sör. Milyen ember lehet az aki, zsebredugott kézzel, jön be az ajtón, és a szájában lóg a cigaretta, pedig tudja, hogy az adott helyiségben nem szabad füstölni?

Sok helyen kerestem, a közelmúltban munkát és amikor megláttam a főnököt, szembejönni, beszélgetni stb. már el is döntöttem, hogy nekem nem ott van a helyem. Sokszor hibáztam és tudtam, hogy az illető valahogy, rossz előjellel bír, de tanultam a hibáimból.

Tehát az emberek sok mindent elárulnak a viselkedésükkel, apró gesztusaikkal, a testbeszéddel. Egy híres ilyen ember ifjabb Bush, aki mindig úgy megy, mintha a hónaljában egy kelés lenne. Persze biztos ezt a magatartást a tanácsadói, ajánlották neki, hisz mivel elég alacsony kell, mutassa a külvilágnak, hogy ő mégis nem egy akármilyen személy, hanem egy szuperhatalom elnöke.

Post Navigation