Megint egy olyat álmodtam amit nem felejtettem el gyorsan. A bíróság előtt állok és felettem ítélkeznek. Gyorsan kimondják, hogy bűnös vagyok de nem börtönbe zárnak, sőt nem is pénzbüntetést kapok hanem arra köteleznek, hogy öt évig egy bizonyos gyárban dolgozzak. Már eltelt, több mint egy év de egyáltalán nem értem, hogy miért érdemeltem ki ezt a sorsot és csodálkozok, hogy a válság miatt mikor fognak nagyobb zavargások kitörni?
A főnököm már régóta újfajta stratégiát alkalmaz, tudatában van annak, hogy már kevés ember jön a gyárba melózni, ezért változtattak a szalagok kialakításában, minden tesztelő mellé raktak egy összeszerelőt, így elméletileg egy csapat annyi lejátszót tud csinálni egy nap mint kettő régen. Persze ez az elgondolás a gyakorlatban nem mindig működik, vannak olyan napok amikor nem tudjuk befejezni a napi tervet. Ilyenkor a mélyen tisztelt főnök, a koreaiakkal együtt nyomást gyakorol mindenkire (odajön és megkérdi mindenkitől, hogy túlórázik-e, ha azt mondod nem akkor megkérdi, hogy miért?). A törvény szerint naponta 8 órát kötelező dolgozni de ők bele akarnak szólni az én szabadidőm eltöltésébe is. A legtöbben, biztos a félelemtől, igent mondanak, akik pedig nem maradnak, megfélemlítik. Mivel szinte az egész banda tudatlan, nem ismeri a jogait, csak a háttérben susmusol, annyira nem képes, hogy egy lapra leírja, nem értünk egyet ezzel meg azzal és mindenki aláírná. Legújabban azt találta ki, hogy a szabadságomból 4 napot a jövő évben adna ki, hisz a törvény megengedi.
Objektíven szeretném bemutatni a főnököm. Először is hadd említsem meg azt a mondást, miszerint “mielőtt bárkit is elítélnél próbálj meg az ő bőrébe bújni”. Tehát próbálok rávilágítani arra, hogy a mélyen tisztelt úriembernek a még nagyobb főnökei biztos nagyon sok mindent ígérhettek (vaskos fizetést, egzotikus üdülést stb.) csak azért, hogy az általa irányított emberekről leszedje a nem is tudom hányadik bőrt, röviden napi 8 órában sokat dolgoztassa és ha netalán leáll a munka mert nincsen alkatrész akkor tartja bent túlórázni akár erőszakkal is (hisz a koreaiak ide profitot termelni jöttek, nem jótékonykodni). Olyan ez mintha egy különleges atlétikai sporteseményen vennék részt, ahol ha nem tudod lefutni a megadott időben a kiszabott köröket akkor a célba érés után még futsz egy párat. Ezért elsősorban mi vagyunk a hibásak, mert nem tudjuk kiharcolni a törvény adta jogainkat, nem tartunk össze és sokaknak ez így megfelel. Amikor meglátom, e bejegyzés főszereplőjét az arrogancia, tiszteletlenség, pofátlanság és a cinikusság jut az eszembe.
A termék neve: Samsung BD-D5500 3D Blu-ray lejátszó (2011-es modell), bolti ára (a Domo üzletében) 626 Lej. Véletlenül Nagyváradon készítik, a koreai SHC gyárában ahol egy munkás havi fizetése 634 Lej. Egy keményebb napon legyártanak 2600 darabot, ebből a típusból. Mi ebben a pláne? Semmi csak az, hogy az említett munkások a kapitalista kizsákmányolás példaképei, állandóan zúgolódnak a kevés fizetés miatt, szakszervezetük nincsen tehát úgy dolgoznak mint valami szerencsétlen zombik. Az összeszerelés vezetője, ez az úriember aki szinte katonai módszerekkel uralkodik (a gyár “Istene” ahogy nevezi magát). Egy partizánakció során ezeket az információkkal kellene felhívni a kedves vásárló figyelmét! Tehát világ SHC proletárjai egyesüljetek!
Láttam egy dokumentumfilmet egy francia tévéadón ami arról szólt, hogy a nagy élelmiszer ipari cégek (Nestlé, Kraft stb.) a legtöbb, csokoládéhoz való kakaóbabot Elefántcsontparttól vásárolják. Ha tudnánk, hogy milyen körülmények között dolgoznak ezek az emberek és a csokiszeletre rá lenne írva, hogy “nyomokban tartalmazhat, rabszolgasorsban sínylődő gyerekmunkát” akkor kedves vásárló megvennéd? Továbbgondolva ha egy angol úriember aki kinézett magának egy multimédialejátszót és a használati utasítás mellé, föl lenne tüntetve, hogy a kelet európai melósnak a bére annyi mint az ő fizetésének a 15%-a akkor vajon ezt választaná? Persze nem lehet összehasonlítani Afrikát Romániával de az EU tagja és az említett példa ékesen bizonyítja, hogy bizony itt valami nagyon nem stimmel.
Napjainkban a modern rabszolgaság alatt én azt értem amikor egy nagy multinacionális cég gyárában dolgozol, többnyire a legminimálisabb bérért, mert hiába vannak munkatörvények azt itt semmibe veszik (azért mert a vállat szülőhazájának a törvényei érvényesek). Aki ilyen helyen melózik az naponta elmondja, hogy milyen xar de nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen (kíváncsi lennék, hogy akkor miért vállalták el, de ezt mindenki titkolja). Amíg nem alakul egy szakszervezet addig a gyár vezetősége diktál, kénye kedve szerint. Persze válság van stb. tehát vagy munkanélküliként tengeted, vagy beállsz a sorba szépen és akkor nem vádolhatnak azzal, hogy tolod a szelet, pláne ha olyan emberek vesznek körül akik a munka hősei.
Biztosan sokan átéltek már olyan állapotot amit kutyaszorítónak hívnak és abból áll, hogy nincsen kiút, illetve csak egy és az is rossz. Senki nem szeretne ilyen kelepcébe kerülni. Mondjuk találtál egy jó munkahelyet, megszoktad és rá építetted az életed majd ez egy szép nap összedől és kénytelen vagy rangon aluli melót elfogadni, mert válság van stb. A munka pedig nem szégyen, de nem mindegy, hogy milyen. Romániában a privát szektor is tipikusan sajátos balkáni mint minden más. Tehát egyszer fent, egyszer lent. Én továbbra is azt vallom, hogy ha nincsenek jó kapcsolataid akkor lehet akármilyen magasiskolád, egy számodra megfelelő munkahely soha nem fog összejönni.
Szinte mindenki meg van áldva egy tapló kollégával a munkahelyén. Olyan típussal aki hangosan énekel meló közben (sokszor heteken át, ugyanazt a dalt, Amerikában simán beperelnék ezért) sokat káromkodik, nyáron azért nyitja ki az ablakot, hogy a helyiségben még melegebb és huzat legyen, amikor beér ledobja az egy szál ingét, elfelejt télen szellőztetni, nem megy ki a konyhába uzsonnázni (így nagyon “érdekes” szag lesz, zakuszkázás után), sokszor tökig felcsavarja a termosztátot, pedig kint nincsen hideg stb. Ilyenkor két dolgot tehetünk, vagy nyíltan elmagyarázzuk, hogy bizonyos, cselekedetei kilógnak a sorból, vagy diszkréten tudatjuk vele a munkaközösségbe nem illő szokásait. Én mind a kettővel próbálkoztam de nem hatott rá, nyáron behajtottam az ablakot, ő kinyitotta az ajtót (az sem zavarta, hogy így bejön a cigiszag), leszabályoztam a fűtést de ő kicselezte. Amíg a többi munkatársat ezek nem zavarják kénytelen leszek a Jézuskától egy USB rakétát kérni és becélozni a kedves, “úriembert”.
Palackba zárt üzenetek... 