Céges piknik
Az idén második alkalommal rendezték meg a céges pikniket. Kitalálhatjátok, hogy én nem vettem részt e fontos eseményen, tulajdonképpen így tiltakoztam mert péntek reggel a drága főnökünk megint azzal fenyegetőzött, hogy örvendezzünk most mert holnap majd úgyis rosszabb lesz. De nem csak ezért hisz kinek van kedve hallgatni Dzsoni pro főnökpárti vicceit vagy látni azt a sok hipsztert az irodákból, akikhez semmi közünk sincsen. Persze sokan azért mentek, hogy jól bezabáljanak és bepiáljanak. Az alábbi imázsfilmből pedig pontosan én (a kis/jómunkásember) hiányzik és azt veszem ki belőle, hogy a cégünknél mindenki boldog és mosolyog de az éremnek két oldala van és csak a könyököm vagy a kezem tudná megmondani egy kemény nap után, hogy mit is érzek, nem ez a sok “korporatista hörcsög”.
Ez a kép a 
Nem tudtam lecsapni ezt a feldobott labdát amikor megláttam annak a cégnek a logóját amelyiknek naponta lenyomok legalább 140 db. motort. Tehát a mi készítünk más cégeknek félkész termékeket amiket ők beépítenek pl. egy légkondiba. Ebben a logóban csak egy betűt változtattam meg, hogy magyarosabban hangozzék de a jelentése mit sem változott, azoknak a kedves 



Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!