Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “Nagyvárad”

Magyar utcanevek Nagyváradon

Már 26 éve küzdenek a civil szervezetek, illetve a politikai pártok (kisebb nagyobb sikerrel), hogy a szórványban élő magyar kisebbség településein függesszék ki a kétnyelvű utcanévtáblákat. Nagyváradon sincs ez másképp, voltak gerillaakciók de ugye ezek illegálisak, hamar eltávolította a hatóság. Én sem tudtam, hogy a Lapusului utcának mi a magyar neve? Eddig mert vásároltam a minap egy okostelefont és kipróbálva a kameráját fényképeztem a lakásban. A Google rögtön kiegészítette a fénykép tulajdonságaiban, hogy pontosan hol készült a fotó. És nem hittem a szememnek mert most már tudom, hogy mi a neve az utcámnak, magyarul, Vitéz Zágoni Dezső!

Fontos nap

Április 15-e minden nagyváradi lakosnak emlékezetes marad, hiszen ezen a napon kapcsolták le a széntüzelésű hőerőművet (román nevén CET-et). Egy új korszak kezdődött, többet nem fogjuk füstölögni látni a nagy kéményt ami a város emlékezetes (negatív) szimbóluma volt. Csődeljárás is volt már ellene az igazgató lemondását is követelték és nagyon sokszor robbant már le (ami azt jelentette, hogy nem volt fűtés vagy meleg víz). Naponta 2000 tonna szenet égettek el benne 50 évig és 140.000 embert szolgált ki, hamarosan pedig 300 munkást fognak elbocsátani. Ez idő alatt senki nem kezdeményezett tüntetést a környezetszennyezés miatt, nem nagyon vettek tudomást róla (a románok leszarják a környezetvédelmet és büszkén vásárolnak használt Volkswagen autókat) sőt 26 évnek kellett eltelnie a rendszerváltás óta, hogy az EU jóvoltából létrejöjjön e pillanat (helyette az 53 millió €-ba kerülő gáztüzelésű erőmű fog üzemelni). Remélem, hogy hamarosan le is fogják bontani.

Nagyváradi hőerőmű

Három hónapja akadt meg a szemem ezen a cikken. Mindenki tudja aki Nagyváradon lakik, hogy a város szélén van egy óriási nagy kémény ami okádja a fekete füstöt, így szennyezve (szerintem 300 km-es körzetben) a levegőt. De a hír elolvasása után azért megdöbbentem, hogy Románia legnagyobb környezetszennyező hőerőműve a miénk! 24 év elteltével még mindig vacillálnak és nem modernizálják. Nagyon remélem jövőre végre átállnak a gázra (a nyáron 5 hónapig nem füstölt a kémény mert gázzal működött, ugye mennyire jobb volt a levegő?).

Kapitalista kizsákmányolás

A termék neve: Samsung BD-D5500 3D Blu-ray lejátszó (2011-es modell), bolti ára (a Domo üzletében) 626 Lej. Véletlenül Nagyváradon készítik, a koreai SHC gyárában ahol egy munkás havi fizetése 634 Lej. Egy keményebb napon legyártanak 2600 darabot, ebből a típusból. Mi ebben a pláne? Semmi csak az, hogy az említett munkások a kapitalista kizsákmányolás példaképei, állandóan zúgolódnak a kevés fizetés miatt, szakszervezetük nincsen tehát úgy dolgoznak mint valami szerencsétlen zombik. Az összeszerelés vezetője, ez az úriember aki szinte katonai módszerekkel uralkodik (a gyár “Istene” ahogy nevezi magát). Egy partizánakció során ezeket az információkkal kellene felhívni a kedves vásárló figyelmét! Tehát világ SHC proletárjai egyesüljetek!

Made in Romania

A multik által készített termékek, Romániában pontosan olyan jó minőségűek mintha Kínában gyártanák de van egy kis különbség. Például a koreaiak arra alapozták a gyárépítést Nagyváradon, hogy közel van a határhoz (idáig elég jó az infrastruktúra) így vámmentes a portéka, hisz elméletileg az EU-ban vagyunk és nagyon olcsó a munkaerő. Amire viszont nem számítottak, hogy a munkások egyáltalán nem büszkék a Made in Romania feliratra a címkén, ugyanis ez Balkán és nem Ázsia.  A többségük fiatal és felelőtlen, azt sem tudja, hogy mi a Blu-Ray és a termék nevét is helytelenül nevezi meg. Külföldön sokan csak a vásárlás után jönnek rá, hogy honnan származik és utálni fogják mint a magyarországiak a Daciát.

Román-Magyar rendezvény

Szerintem a nagyváradi románok fel sem fogják, hogy mennyit köszönhetnek a magyar határ közelségének. Ez meglátszik a kulturális rendezvényekben is. A Debreceni Virágkarnevál egyedülálló a világon, a rendezvény másnapján átruccan Nagyváradra egy pár virágos kocsi, így a helyi lakosok is ízelítőt kaphatnak, hogy milyen. Másnap a helyi lapok is megemlítik sőt még a hírportálok is. Amikor a kommentárokhoz érkezek akkor nyílik ki a (székely) bicska a zsebemben, mert néhány úriember úgy értelmezi az egészet, hogy a magyarok azon fáradoznak, hogy Erdélyt visszacsatolják Magyarországhoz! És ez csak egy ártatlan, kulturális rendezvény és hol van a moderátor? (a hírportált és a helyi sajtót, tudtommal egy osztrák cég működteti, amit előszeretettel olvasnak civilizálatlan, román úriemberek is, akiknek fogalmuk sincs a történelmi tényekkel).

Hol a moderátor?

Már régen szúrja a szemem, hogy sok internetes portál közül ami, elsősorban olyan román embereket szolgál ki ahol kisebbségben élnek a magyarok, szinte nincsen olyan magyarokkal kapcsolatos hír amihez ne lenne rasszista, soviniszta hozzászólás! A bajom a moderátorral van aki vagy nem végzi jól a dolgát, vagy egyáltalán nem is létezik. Én is kommentáltam, civilizált módon de rövid idő után lekapcsoltak, aki pedig közönséges módon, minden hülyeséget begépel, hagyják tovább szórakozni. Úgy tudom, hogy az egész vállalkozás, osztrák kézen van (sőt ők jelentetik meg a Bihari Naplót is)  és tudjuk, hogy a sógorok európaibbak. Ezért egy petíciót szeretnék benyújtani nekik, aki egyetért velem az legyen szíves írja alá.

Szelektív hulladékgyűjtés

KukaA tavaly Nagyváradon a Körös mentén, szelektív hulladékgyűjtőket raktak le, ami első hallásra nagyon jó ötletnek bizonyult de hamar rájöttem, hogy elhamarkodott buzgólkodás volt mert hamar szétverték és nem szelektíven dobták bele az eldobni valót. Akik kitalálták ezt a nemes célt nem gondolták, hogy egyelőre még a lakosság nem érett meg arra, hogy környezettudatosan szemeteljen (akinek nem inge ne vegye magára). Úgy kellett volna kezdeni, hogy összesen három darab, ilyen kukát felszerelni, egy darab térfigyelő kamera mellé és akit rajtakapnak, hogy belerúg azt egy héten át dolgoztatni (sárga mellényben “így jár aki rongál és szemetel!” felirattal!) a közösség javára a rendőrség egyik tagjával. A jövő úgy is az lesz, hogy lassan mindenhol rátérnek a szelektív hulladékgyűjtésre, de mikor és hogy arra nem tudok válaszolni.

Távfűtés

Nagyváradon az időjárás egészen élvezetes, főleg azoknak a székelyeknek, akik ide költöztek. Sokan nem szeretik a kánikulát, de inkább jobb megsülni mint megfagyni (a nagyváradiak azt hiszik, hogy mivel a Székelyföldön sokkal hidegebb van, az ott élő emberek az eszkimókkal vetekszenek). Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy miért csak október 15-én kezdik meg a távfűtést? Mi van akkor, ha már szeptemberben hidegre fordul az idő, mint pontosan most? A civilizáltabb országokban akkor fűtenek ha hideg van és nem egy előre meghatározott időpontban! Így nem marad más mint valamilyen elektromos fűtőeszközt beszerezni, amivel jobban szennyezhetjük a környezetünket, sőt akár az elektromos hálózatot is leégethetjük, ha sokan használják, vagy on-line petíciót szerkesztünk, esetleg várjuk a tömbház adminisztrátora által ígért hőszigetelés elkezdését (a múlt évben, nyáron erre gyűjtöttünk, hogy hol áll a terv, illetve mi van a pénzzel azt senki nem tudja!). Télvíz idején ha megnézzük a fűtésköltségeket, ami a folyosón van kifüggesztve, láthatjuk, hogy a kispénzű nyugdíjasok szinte alig fogyasszák a meleg vizet és elzárják a fűtést, tehát nekik mindegy, hogy mikor kezd el csordogálni a radiátorokban a víz. Tehát minden kedves, hasonszőrű polgártársat arra kérek, hogy szolidaritásból irja alá a petíciót!

Nagyvárad utcái

Wesselényi utcaMár a sajtóban is írták én meg le is, fényképeztem, hogy valami, “irredenta” nagyváradi magyarok sok utcára felfestették a régi utcaneveket. A román testvéreket ez nagyon érzékenyen érintett és sok helyen, már eltüntették, vagy összefirkálták. Mégis én az ismeretlen mázolók tetteit dicsérem, pedig tudom, hogy megváltozott a helyzet és a ők vannak többségben, de a helyi magyar előjárók, 18 év alatt csak azt tudták sajnos elérni, hogy a város műemlékeire, háromnyelvű táblákat helyeztek, amin olvashatjuk, hogy mindegyik régi, patinás épületet nem valami Escu tervezett, építettet. Szóval csak az zavar, hogy a többségi elit nem akarja tudomásul venni, hogy Nagyváradot a románok tőlünk vették el és nincsen meg bennük az a tisztelet, hogy mindezt elismerjék! Én ezzel a fotóval állok az ügy mellett.

Post Navigation