Nagyvárad utcái
Már a sajtóban is írták én meg le is, fényképeztem, hogy valami, “irredenta” nagyváradi magyarok sok utcára felfestették a régi utcaneveket. A román testvéreket ez nagyon érzékenyen érintett és sok helyen, már eltüntették, vagy összefirkálták. Mégis én az ismeretlen mázolók tetteit dicsérem, pedig tudom, hogy megváltozott a helyzet és a ők vannak többségben, de a helyi magyar előjárók, 18 év alatt csak azt tudták sajnos elérni, hogy a város műemlékeire, háromnyelvű táblákat helyeztek, amin olvashatjuk, hogy mindegyik régi, patinás épületet nem valami Escu tervezett, építettet. Szóval csak az zavar, hogy a többségi elit nem akarja tudomásul venni, hogy Nagyváradot a románok tőlünk vették el és nincsen meg bennük az a tisztelet, hogy mindezt elismerjék! Én ezzel a fotóval állok az ügy mellett.