Palackba zárt üzenetek…

Egy székely (jómunkásember) feljegyzései az utókornak?

Archive for the tag “világ”

Rémálom

Az én rémálmom az, hogy az idei választásokon, világszerte előretör a szélsőjobboldal és majd amikor egyszer lemegyek kenyérért egy olyan tüntetésbe botlok bele ahol a Románok Egyesüléséért Szövetsége azt fogja skandálni, hogy “ki a magyarokkal, Erdélyből”. Közben Trump lesz az USA új elnöke, kilép a NATO-ból, Európa magára marad, Putyin pedig elfoglalja Ukrajnát. Általános mozgósítás kezdődik, behívnak katonának, hogy védjem a hazámat. Orbán Viktor, nagyvonalúan kijelenti, hogy minden, határon túli magyart szívesen lát, csomagolunk és mindent hátrahagyva elhagyjuk, két bőrönddel Romániát, a zöld határon. A Hortobágyon egy nagy menekülttábort létesítenek ott fogunk nyomorogni, mint a palesztinok. Hamar kijelentik, hogy akinek nincsen magyar állampolgársága az mehet dolgozni a kínai akkumulátorgyárba, rettenetes körülmények közepette, akinek van azt várják a BMW gyárba. Mondanom sem kell, hogy ott már nem személyautókat fognak gyártani, hanem robot, elektromos tankokat. Az oroszok lerohanják Európát, meg sem állnak Berlinig. Magyarországot megkímélve, megalakul az új nagy Oroszország

2024

Hogy mi várható 2024-ben? Sok minden de talán a legfontosabb esemény az egész emberiség számára Trump és Biden csatája lesz és szerintem ha az előbbi nyer akkor sokkal rosszabb lesz mindenkinek (ezt csak Viktor és Putyin gondolja másképp). A romániai választásokban is bekövetkezhet a legrosszabb hisz elképzelhető, hogy két rossz közül a kisebbik rosszat kell válasszuk (mint annak idején amikor a második fordulóba Iliescu és Vadim került), miközben az RMDSZ meggyengült, a szélsőjobb pártok pedig megerősödtek. Máris adóemelés jött így megint kevesebb pénz marad a zsebünkbe. Reméljük a legjobbakat és legyünk optimisták de jobb félni mint megijedni…

Miért folyik a harc?

The Sunshine of Mao Zedong Thought Illuminates the Path of the Great Proletarian Cultural Revolution (毛泽东思想的阳光照亮无产阶级文化大革命的道路)

Az ukrán-orosz háború kapcsán kitalálhatjátok, hogy én az ukránok oldalára álltam mert ahogy mondta egy Oroszország szakértő “a Nyugatnak erkölcsi kötelessége támogatni Ukrajnát, különben saját identitását kérdőjelezné meg”. Azóta sok olyan emberrel találkoztam akik (elsősorban az orosz propaganda áldozatai, a Fidesz közvetítésével) próbáltak áttéríteni illetve olyanokkal akik haboznak, hol az egyik pártján állnak hol a másikon. Leegyszerűsítve az egészet és kiterjesztve egy kicsit az egész világra, tulajdonképp azért folyik a harc mert Oroszország és Kína (a legújabb szuperhatalom) bejelentkezett egy új világrend kialakítására ami nem a jelenlegi, tehát nem az amire a kommunizmus idején annyira áhítoztunk. Én nem hiszek ebbe és inkább maradok euroatlanti elkötelezett habár tudom, hogy a kapitalizmus sem a legjobb megoldás (mert nyugati cégnek dolgozok, aprópénzért). Az igazi kakukktojás pedig Magyarország, jelenlegi miniszterelnöke aki nagyon közel merészkedett a tűzhöz…

Áttörés

Photo by Polina Tankilevitch on Pexels.com

Amikor egy hír ezzel a szóval kezdődik akkor mindig kíváncsian olvasom, hogy végre megoldottak valami olyan problémát ami segíthet az emberiségnek, hogy jobban és zöldebben éljen. A probléma csak az hogy a bejelentés eltelte után nem látom a piacon a terméket. Eltelik jó pár év és semmi sem történik, így volt a jobb hatásfokú napelemekkel, az akkumulátorokkal, a rákgyógyítással, az öregedés visszafordításával a kopaszság elleni szer feltalálásával és mostanában a fúziós energiával is. Az emberben a remény hal meg utoljára és dacára, hogy már szinte minden készülék okos (mesterséges intelligenciával támogatva) és mindjárt már munkába sem kell mennünk mert jönnek a robotok (1986-ban hallottam először) és élvezhessük az otthoni henyélést hisz alapjövedelem jár majd nekünk. A gond csak az, hogy az ember mint csúcsragadozó pusztítja a természetet ezért fog kialakulni mindenféle halálos vírus és ezért lesznek háborúk. A megoldás egyszerű egy világkormány kellene alakuljon aminek ez elődleges célja az lenne, hogy megoldja a klímaválságot és a népességgyarapodást mert a globális problémákat csak globális válaszokkal lehet megoldani. Én erre nem látok esélyt mert a nemzeti államok vezetői másképp gondolkoznak pedig Isten színe előtt mindannyian egyformák vagyunk…

Mivé válik a világ?

Photo by Ann H on Pexels.com

Természetrombolás, fajok kihalása, koronavírus, globális felmelegedés, túltermelés, rasszizmus, értelmetlen háborúk és populista politikusok! Mi lesz ennek a vége? Nem is tudom eldönteni, hogy optimista legyek vagy pesszimista? Most azt hiszem egy kicsit a borúlátás felé hajlok. Márciustól megváltozott a világ menete, ezt sokan nem ismerik el és ugyanúgy élik életüket mint régen én pedig rettegek. Kinek higgyek, a szakembereknek vagy az összeesküvés elmélet hívőknek? Egyszerűen nem tudok úgy viselkedni mint egy évvel ezelőtt. Csak vesszük a maszkokat és a fertőtlenítő szereket és naponta százszor mosunk kezet. De szerencsére még van húsleves meg rántott hús és ki tudjuk fizetni a Netflixet…

Post Navigation