Miért folyik a harc?
Az ukrán-orosz háború kapcsán kitalálhatjátok, hogy én az ukránok oldalára álltam mert ahogy mondta egy Oroszország szakértő “a Nyugatnak erkölcsi kötelessége támogatni Ukrajnát, különben saját identitását kérdőjelezné meg”. Azóta sok olyan emberrel találkoztam akik (elsősorban az orosz propaganda áldozatai, a Fidesz közvetítésével) próbáltak áttéríteni illetve olyanokkal akik haboznak, hol az egyik pártján állnak hol a másikon. Leegyszerűsítve az egészet és kiterjesztve egy kicsit az egész világra, tulajdonképp azért folyik a harc mert Oroszország és Kína (a legújabb szuperhatalom) bejelentkezett egy új világrend kialakítására ami nem a jelenlegi, tehát nem az amire a kommunizmus idején annyira áhítoztunk. Én nem hiszek ebbe és inkább maradok euroatlanti elkötelezett habár tudom, hogy a kapitalizmus sem a legjobb megoldás (mert nyugati cégnek dolgozok, aprópénzért). Az igazi kakukktojás pedig Magyarország, jelenlegi miniszterelnöke aki nagyon közel merészkedett a tűzhöz…