Senki sem próféta…
Őszintén megmondom, nem vagyok egy szókimondó ember és ez főleg igaz akkor, ha munkakonfliktusban állok, mondjuk a munkaadómmal, vagy annak egyik talpnyalójával. Valahogy így neveltek, vagy így születtem és jó sokáig azt csináltam, amit diktáltak, ha azt mondták, hogy ugorjak a kútba akkor szó szerint megtettem. De 12 év után úgy döntöttem, hogy kész betelt a pohár és beszólok, hogy jó beugrok a kútba de, azért előbb felvennék egy szkafander ruhát. Tudtam, hogy ezután nem lesz maradásom annál a „cégnél” de ha visszagondolok, akkor kijelenthetem, hogy jól döntöttem.
Persze nem tudom, hogy ha most szembefutnék azokkal az emberekkel, akkor mernék-e másképp beszélni velük. Nem a trágár szavakra gondolok, hanem szépen elmondanám, hogy elsősorban tisztelem őket úgy, mint tanárok, iskolaigazgatók, cégtulajdonosok vagy közbirtokossági vezetőket, hisz addig, amíg eljutottak oda, ahol most vannak egy nehéz utat kellett bejárniuk, elsősorban szakmailag, de mint emberek, nem tudtak bizonyítani az én szememben.
Azt is bevallom, hogy a konfliktus közöttünk, elsősorban azért jöttek létre, mert én is hibás voltam, viszont ha jobban körülnézünk a cégen belül, akkor bizony kilóg a lóláb, hisz én a középmezőnyben álltam és azok, akik utolsók, köszönik, szépen jól megvannak, jöhet és mehet akármilyen igazgató ők a papírformát, fogják hozni mindig.
Nagyjából három emberre haragszok és még a mai napig, sem tudok megbocsátani nekik. Csak úgy tudnám lerendezni az egészet, ha elbeszélgethetnénk, de gyakorlatilag ez lehetetlen, elsősorban, azért mert elutasítanának minden fajta párbeszédet.
Ezért határoztam el, hogy erről is írok a blogomban. Kicsi az esélye annak, hogy az ellenségeim elolvassák a gondolataimat, de meg szeretném köszönni nekik, hogy ha nem csinálják velem azt, akkor most nem lennék ott, ahol vagyok!
Technorati Tags: Ellenségeim
Palackba zárt üzenetek... 