“Halott” barátaimnak
Azt hiszem, hogy most már kijelenthetem, ha fájó szívvel is, hogy a valamikori jó barátaimat, végérvényesen el kell feledjem. A történet ott kezdődött, hogy az eddigi életem nagy részét egy faluban töltöttem és nem volt semmi gond a barátokkal, egészen addig, amíg el nem szállingóztak onnan. Ezt megértem hisz majdnem mindenki elment, jobb megélhetést remélve először tanulni, majd dolgozni, ki a szomszédba ki nagyon távolra. Olyan barátom is volt, aki teljesen megváltozott, és ha véletlenül, nagy ritkán találkozunk, csakis arról tud beszélni, hogy most adta el az autóját, mert mást akar venni, és Németországban dolgozik, bizony nagyon sok pénzért. Persze nem kérdi, hogy én hogyan élek, mit csinálok stb. Ezt a barátomat, aki volt osztálytársam, teljesen leírtam. Van egy másik osztálytársam, aki normálisan viselkedik, ha nagy ritkán találkozunk. Próbáltam kedveskedni neki és készítettem két CD-t, egyikre Hofit másoltam, a másikra, pedig zenét, a régi szép idők emlékeként, viszont Húsvét óta kábé három levelet írt és nem akar hallatni magáról.
A leges legjobb barátom, pedig teljesen cserbenhagyott, 7 évvel ezelőtt úgy váltunk el, hogy ő nem fog az őseinek holmi papírra írott leveleket írni, hanem csak nekem, elektronikusan. Mondanom sem kell, hogy azóta sem, irt egy árva szót sem. 2005 Karácsonya előtt látogatott meg és elmesélte az amerikai élményeit. Akkor is biztos csakis azért ugrott be mert a szülei nem voltak otthon. Próbáltam felvenni a kapcsolatot vele is de arra hivatkozott, hogy nincsen szabadideje. Elhiszem, hogy az ember, ebben a rohanó világban sok mindenről le kell, mondjon, és sok kompromisszumot kell, kössön, de lemerem fogadni, hogy más, haverokkal tudja tartani a kapcsolatot.
Most már azt is megkérdőjelezem, hogy ezek az emberek tényleg nekem barátaim voltak? Nem vagyok egy szókimondó ember, és nem merem tolmácsolni, illetve jelezni, ezt a tényt de számomra már mind a három, exbarátom „halott”.
Palackba zárt üzenetek... 