Az idén befizettünk egy társasutazásra és volt szerencsénk élvezni minden pillanatát. A csoportban megtalálható volt minden embertípus, aki mindig elkésett, bosszantóan viselkedett, akinek semmi nem volt jó, aki lenyúlta a reggelinél a lekvárt, aki végigvideózott minden látványosságot stb. Ezt látva azt gondoltam, hogy többet nem veszek igénybe ilyen szolgáltatást de ahogy telik az idő és vége a szabadságnak, na meg a nyárnak úgy fogok emlékezni rá hogy nem is volt olyan rossz, hisz a helyszínek csodálatosak voltak és ha jól belegondolok egy ilyen utazásnál elkerülhetetlenek a bosszantó utasok. Szerintem az Orient expressz-en is így lehet csak ott mások lehetnek a problémák, meg az igények (vagy Lölő jachtján).
Nyakunkon az idei, nyári olimpiai játékok és azok kívül, hogy Párizsban szervezik sok vizet nem kavar, főleg a Z generációnak. Emlékszem, hogy az életem során én hogyan követtem, nem maradt ki egyik sem (talán csak az 1988-as, Ceaueșcunak köszönhetően) mindegyikről van egy szép emlék. Most pedig a fiatalokat nem tudják megszólítani vele hiába vették be a breaktáncot a BMX-et vagy a gördeszkát (az öregek nagy megrökönyödésére) hisz mindenki csak a telefonjával babrál mert a macskás videókkal nem lehet felvenni a versenyt. Pedig ez az első eset, hogy szinte semmiről nem marad le a sportrajongó, megállíthatja, vagy elmentheti későbbre az okos tévé jóvoltából az eseményeket. Én már látom is a szomorú jövőt hisz ha így haladunk (vagy fejlődünk) a jelen formátumában el fog sorvadni és másképp fogják megrendezni, online számítógépes játékokkal. Ennek csak egy előnye lenne éspedig az hogy talán környezetbarátabb és több amatőr bekapcsolódhatna.
Túl vagyunk, minden idők leghosszabb hőhullámán és mondhatni, hogy mindenkit megviselt még engem is aki bírja a meleget. Mivel nincsen légkondicionáló készülék a házban sokszor ébredtem meg éjjel arra, hogy “nincsen levegő” majd menet közben a melóba, biciklivel teljesen leizzadtam. Mivel ez volt a további életem leghidegebb nyara (tehát ennél még csak rosszabb lesz) el kell gondolkodni, hogyan tovább. A legegyszerűbb megoldás gépekkel lehűteni a lakást de mivel a tizedik emeleten lakunk csak az un. monoblokk klíma jöhet szóba ami drágább mint a hagyományos és két lukat kell fúrni a falba (az energiazabálásról ne is beszéljünk). A legjobb megoldás pedig mindent eladni és elköltözni a városból egy földalatti, zöld tetős, kenderbetonos (lásd a lenti videót) vagy passzív házba. Ezeknek az ára a riasztó és a napi ingázás. Tehát ha nem nyerek a lottón minden fog menni a saját kerékvágásában…
Minden második évben van valami nagy, futballrendezvény és ehhez minden igazi férfinak van hozzászólása. Már régebben leírtam, hogy miért nem játszom de most jött el az idő, hogy teljesen lemondjak róla, mármint a követésével. Elsősorban azért mert át van politizálva a munka miatt lehetetlen minden meccset megnézni (nem tudom, hogyan csinálják az igazi fanatikusok mert követik a csapatot és a helyszínen szurkolnak) és az idők során elvesztette a varázsát (időhúzás, szabálytalanságok, irritáló sztárfocisták, gázsijai és allűrjei). Általában nincsenek meglepetések, mindig olyan csapat nyer aki hozza a papírformát a gyengébbeknek hiába drukkolsz mert esélyük sincs, hogy továbbjussanak. Ha már kétszer kikaptak akkor csak matematikai esélyük van a továbbjutásra (x csapat meg kell verje y-t és a kedvenc az utolsó meccset 2 gólkülönbséggel kell felülmúlja). Persze tudjuk, hogy ez lehetetlen de minden országban volt régen egy aranygeneráció és nosztalgiázhatunk ezen, sörvedelés közben. Ilyenkor nincs más választásunk egy idegen csapatnak kell szurkoljunk tovább és morfondírozhatunk azon, hogy bezzeg a németek csak azért jobbak mert több a színes bőrű játékosaik. De én inkább kerékpárversenyeket nézek mert ott nincs lehetőség a lacafacázásra és a legkeményebbek bukás után is letekerik a távot, szakadó esőben, föl a hegyre. Tudom most a legtöbben azt mondják, hogy hát persze hiszen ők doppingolnak de a Lance Amstrong éra már régen lecsengett…
A kicsi mindig a nagytól tanul, mondogatta apám és ha elnézem a lányomat akkor azt mondom, hogy igaza volt hisz mindenkinek vannak rossz vagy jó szokásaink. Ezeket vagy saját magunktól alakítottuk ki vagy ellestük, esetleg ajánlották és nehezen tudunk megszabadulni tőlük. A legérdekesebbek az evéshez kötődnek, hisz sokan nehezen tudnak lemondani, bizonyos egészségtelen ételekről amik a magyar ízlésvilág részei (szerintem a magyar konyha egyáltalán nem egészséges). Ilyen a zsíros kenyér, a szalonna (igazából minden ami a disznóból származik) a töltelékes káposzta a pacal stb. Ezért nézzük furcsának azt a régen nem látott rokont aki bejelenti, hogy vegán esetleg azt tanácsolja, hogy ha meg szeretnéd menteni magad és a világot akkor mondjál le a húsról. Én igyekszek csak növényi alapanyagokból készült ételeket enni de a rokonoktól mindig kapunk háztájit de azért a boltban magamnak már nem veszek. Ezért nem is csodálkozok ha látom amint a zakuszkás kenyeret, reggelente sonkával eszik körülöttem én meg jól elvagyok a zabkásámmal.
Balázs Attila kalandba illő életét most nem taglalom (az alábbi linken megteheted) de tényleg mesébe illő és a lényeg, hogy remetei mert ilyen ditrói ember talán csak Puskás Tivadar volt. Persze le a kalappal a keményen dolgozó kisember előtt de szerintem itt valami bűzlik. Először a környékünkön tűnt fel a cégének a neve de akkor fogalmam sem volt, hogy kicsoda. Romániában is sok lakópark építésében volt érdekelt majd bekerült a NER cégek kedvencei közé és székely lévén még grandiózusabb munkákat kapott (Puskás Aréna stb.). De azzal került be a hírekbe, hogy repülőteret épített a szülőfalujában, Remetén és elkezdte, fölösleges beruházásokkal “felvirágoztatni” ami szerintem nem fogja szolgálni az ottaniak életét csak nagyon szűk körben (természetesen, magyarországi közpénzből). Lesz újra tejporgyártás sőt csipszgyár (egy igazán egészséges étel) és liofiliázó üzem is és talán új gimnázium, egyszóval a SzékelyföldEldorádójává válik majd Remete. Most újra hallani róla amiből kiderül, hogyan gazdagszik, ErdélyLölője.
Vannak emberek akiket már az első látáskor el lehet dönteni, hogy jó fejek-e vagy sem és vannak olyanok akikről később derül ki, hogy valójában milyenek. Az utóbbi kategóriába tartozik az én, mélyen tisztelt főnököm is. Történt, hogy pár évvel ezelőtt kitettek a falra egy ládikót amin az állt, hogy ha bármilyen balesetveszélyes dolgot látsz/tapasztalsz akkor írd meg. Kilenc év régiség után vettem a bátorságot és jeleztem ily módon, hogy legalább négy terméknek nincsenek megoldva a legyártásához szükséges segédanyagoknak a tározási helyük. Mivel ezekkel nem a saját tempóm után dolgozok, nagyon kell kapkodni és amikor megtelik a láda az öntési kelékekkel (amik elég nehezek) akkor vissza kell vinni ahhoz a kollégához aki előkészíti. Ott nála van a gond, hisz nincsenek kialakítva polcok (mint a menő modelleknél) ahová tehetném, ezért egy ládába kell rakni ami lent a földön van a vonal alatt (már sokszor bevertem a fejem), ráadásul nagyon szűk helyen kell manőverezni. Amikor a termelési menedzser úr megtalálta a cetlit, ráncolt homlokkal, mérgesen letolt, hogy miért nem mondtam meg direkt a szemébe (azért mert nem áll szóba az emberrel és gyorsan faképnél hagy) és ha nem tetszik akkor nyugodtan elmehetek. De így sem fogta fel, hogy mi a gond (mert halvány fogalma sincs, hogyan dolgozok) és öt perc alatt megoldotta a segédjével a problémát de úgy hogy még több rosszat csinált nekem. A történet lényege, hogy elfelejtették kiírni a ládikóra, legalább apró betűvel, hogy “ha valamit ötleted van és azt így jelzed akkor a termelési menedzserrel gyűlik meg a bajod“! Ezért készítettem a MI segítségével egy dalt amit neki ajánlok!
Aki szereti az országúti kerékpáros versenyek izgalmait nézni a tévén akkor sokszor elhangzik a kommentátor szájából, hogy egyes versenyzők a saját tempójukban tekernek de ha valaki támad akkor már nem tudja tartani az iramot és leszakad. Nem kell profi atléta legyél, hogy megtapasztald ezt az érzést, elég ha olyan munkahelyen dolgozol ahol valamilyen munkagép ritmusa diktálja az iramot, nap mint nap. Jönnek a gyártószalagon a termékek, leveszem az asztalra és elvégzem az én dolgom. A probléma csak az hogy kb. húszpercenként akad egy olyan darab amivel többet kell pepecselni és ha megállítom a szalagot akkor feltorlódnak a tálcák és felborul a ritmus. Ehhez még jön időközönként a megtelt ládák ürítése (az öntési formákkal) és ha megszomjazok akkor iszok, tehát kapkodás az egész. Az egész vonalon csak nekem jutott ki az a szerencsés helyzet, hogy ilyen helyen dolgozzak és úgy érzem, hogy nem becsülik meg eléggé a munkámat…
Milyen vagány lenne egy ilyen járgánnyal (amit eVTOL-nak neveznek) munkába repülni és a kollégák csodálkozására leszállni az autók közé a parkolóba? Esetleg feltölteni elektromos árammal ugyanott? Persze egyelőre csak a feltalálók játékszere marad a Jetson One és biztos még sok víz folyik még le a Körösön amíg látni fogok egyet minálunk. De azért eljátszok a gondolattal…
A magyarországi Krisna-völgyi szerzetes szerint akkor leszel boldog ha lemondasz minden olyan kütyüről ami nélkül az átlagos ember most már nem tud élni. Be is mutatja az otthonát ami nagyon puritán, spártai. Gondolkodtam az ilyen életről én is (a fűtés sokáig hasonló volt a szülőházamban), valahol az erdő közepén, kivonulva a társadalomból egy önfenntartó házikóban, egész nap meditálva és gyűjtögetve, birkózva a medvékkel. Sokan azt mondják, hogy ez lenne a rosszabb és képtelen lennék sokáig így élni. Persze ha meg sem próbálom akkor nincs miről beszélni. Ki kellene vegyek egy év, fizetetlen szabadságot (aminek rengeteg kockázata van hisz akkor kimaradna a társadalombiztosítás és még tovább odáznám a nyugdíjt) esetleg be kellene álljak krisna hívőnek. De azt hiszem, hogy tovább fogom pörgetni a mókuskereket…
Palackba zárt üzenetek... 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!