A Walkman feltalálása óta sokan úton útfélén mondhatni kutyafuttában hallgatják a zenét, az úton, buszon, metrón. Persze ez megint a rohanó világnak tudható be, mert otthon egyszerűen nincsen idő arra, hogy a zenekedvelő csak zenét hallgasson és semmi mást. Hallottam egy interjút a valamikori, híres magyarországi Hifi magazin főszerkesztőjével és ő azt hangoztatta, hogy csak úgy lehet igazán jól zenét hallgatni ha „amikor hazaérsz, bezárod az ajtót, kiirtod a családod, kikapcsolod a telefont, végigfekszel az ágyon és elindítod a lejátszót”. Az igazi vájt fülű nagyon sok pénzt áldoz a hobbijának, nem a hypermarketban szerzi be a készüléket és mondanom sem kell, hogy nem kommersz zenét hallgat, hanem klasszikust vagy jazz-t. Persze az már más tál tészta, hogy mit lehet egyáltalán Hifi-nek nevezni. A digitális korszak sokat javított a zene minőségén, nekem rossz tapasztalataim voltak, annak idején a kazettás magnóktól elkezdve a bakelit lemezjátszókkal bezárólag. Régen alig lehetett beszerezni üres kazettát és emlékszem, hogy ha valakitől kaptam valami jó zenét, akkor betettem a magnóba, hátradőltem az ágyon, felhangosítottam az erősítőt és tíz perc múlva a masina begyűrte a szalagot! Azt viszont akkor nem gondoltam, hogy a nem is távoli jövőben, már Interneten lehet letölteni a zenét, majd memóriakártyán, NAS-ról táplálva, médialejátszó segítségével lehet meghallgatni! Viszont maga a kompakt kazetta, még nem tűnt el és nem is értem, hogy miért építik a Hifitornyokba bele a magnót, ha rajtam múlna, akkor teljesen száműzném, és helyette kártyaolvasóval hálózati és mikró USB csatolóval helyettesíteném (egy régebbi Tilos rádiósműsorban pedig meg lehet hallgatni amit el szerettem volna mondani).
Palackba zárt üzenetek... 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!