A rendrakás művészete
Minőségi szabvány szerint dolgozni a melóban olyan mintha otthon mindenkire rákényszeríteném a magam által kreált szabályokat, ezáltal a cipők pedáns sorrendben sorakoznának a folyosón, a játékok nem lennének eldobálva a padlón, nem alakulna ki piramis az asztalon a könyvekből stb. Sőt házirend formájában le is rögzíteném mint Sheldon Cooper és ha valami szúrná a szemem akkor rögtön jelezném. De a mindennapi életben ilyet nem mindenhol látni, mert időhiány és a kényelem miatt senkinek sincs kedve rámolni és nem dobja ki a sok haszontalan holmit amit már semmire sem használ, nem tudja menedzselni a rendfenntartást. Ha nincsen pénzed bejárónőre akkor elolvashatod Marie Kondo valamelyik könyvét. De a legkönnyebb ha a rumlival élsz együtt, vagy minimalista stílusban rendezed be az otthonod.
Amikor jelentkezel egy multinacionális céghez dolgozni és már túl vagy az állásinterjún az első napokban megemlítik az etikát, hogy mi etikus és mi nem. A cégből gúnyt űzni nem érdemes, mert ha a főnökök füléig is elér akkor nagy baj lehet belőle. De meddig szabad elmenni, lehet viccelődni? A fenti képet valószínű, hogy rajtam kívül senki nem érti ezért elmagyarázom. Már elég régóta módosítok céges logókat úgy, hogy viccesek legyenek, kicserélek egy betűt, vagy lecserélem a szlogent. Ez a története ennek is de elárulom, hogy összefügg a munkahelyemmel. Pedig nincsen okom a panaszra mégis valami azt súgja, hogy rossz helyen melózok. Tehát remélem van humorérzékük és csak egy jót röhögnek ha meglátják ezt a bejegyzést (és üzenem, hogy alapvető jogom van a munkahelyen kívül kommentálni a dolgokat).
Az igazi jómunkásember nem fél a munkától, szinte bármit elvégez amit a főnök rábíz sőt még akkor is dolgozik ha elfogyott a munka! Azt a benyomást kelti, hogy érdekli a cég sorsa, rászól az unatkozó melósra, szereti a kihívásokat, jókedvűen marad túlórázni és még akkor is bólogat a gyűlésen ha nem ért egyet a szószólóval. A minap kevés volt a munka (bizony ilyen is van) és a kedves kollégák ellopták a szerszámaimat én meg csak úgy kellett mímeljem, hogy dolgozok, persze lebuktam és kérdőre vont a drága főnök úr, hogy miért nem tettem rendet magam körül, miért nem zavartam el a nyomuló kollégákat akik keselyűk módjára csaptak le a melómra! Nos azért mert utálom a konfliktusokat és nem szeretnék összeveszni senkivel, ezért úgy vezettem le a feszültséget, hogy megírtam ezt a heti-renden kívüli bejegyzést (egyébként az életrevaló melós akinek nincsen munkája odaáll ahhoz a kolléga mellé akinek bőven van és megkérdi, hogy segíthet-e ha másban nem akkor támassza az asztalt egész áldott nap, ezáltal azt a benyomást keltve, hogy dolgozik).
Minden munkahelyen vagy közösségben akad legalább egy olyan kolléga aki kitűnik az okoskodásával, a fontoskodásával. Azt próbálja mutatni a többieknek, hogy ő többet tud a társainál, ezáltal értékesebb ember és nem arra hivatott, hogy kétkezi munkával dolgozzon hanem az eszével. Ha van magasabb iskolája és persze jó ember akkor minden rendben de ha közülünk való és úgy ismertem meg mint melós akkor valami nincsen rendben. Mert én azt látom, hogy karriert akar befutni ahol már parancsolgat, lazábban izzadhat. A mamutvállalatoknál a munka lényege (nem elég hangsúlyozni) hogy gyorsan, szinte kapkodva kell minőségi munkát elvégezni 8 óra alatt ha pedig nem bírod akkor maradsz túlórázni. Tehát miközben én úgy dolgozok mint egy atléta a mappás ember ellenőriz, kérdőre von ha valamit nem csináltam jól és jóban van a főnökökkel, elérte a nirvánát felküzdötte magát arra a szintre ahol már kevesebbet kell dolgozni. Persze akárki felteheti a kérdést, hogy miért nem én lettem a mappás ember pedig hosszú távon ez a jó? Mert nem szeretek ebben a pozícióban tetszelegni, utálom az egész korporatista, globalizált világot!
Palackba zárt üzenetek... 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!