Vészhelyzet után

Már egy hete, hogy lazultak a szabályok, bizonyos feltételekkel és szinte mindenki elfelejtette, hogy még nincsen vége a járványnak. Az egyik ilyen feltétel, hogy belső, zárt térben maszkot kell hordani. A munkahelyen csak én és még egy kolléga hordja rendeltetésszerűen a többiek leszarják, szintúgy a boltokban hisz ha nem hordod az előírásoknak megfelelően (az orrod kilátszik, vagy az állad alatt van) akkor semmit sem ér. Ráadásul az ilyen emberek közelében nem érzem biztonságban magam. Ahogy már említettem, sajnos nem tudom elkerülni ezeket a helyzeteket és a felelőtlen embereket. Vagy betartod a szabályokat vagy megszeged, illetve azért vannak a szabályok, hogy szegd meg de most egy kicsit az életünkkel is játszunk. Nem ez a járvány fogja elpusztítani az emberiséget de egyelőre úgy látszik, hogy még nagyon sokáig fogjuk használni, helyesen vagy helytelenül a maszkokat!